9.fejezet

Jin’s pow

- Pontosan mi lesz ez a hely? – tettem fel a kérdést, ami már bennem motoszkált egy ideje.
- Nappal kocsma, este bár. Ha ti jöttök, akkor még alvóhelyetek is lesz. Kell egy bár, ahol melegek is nyugodtan bulizhatnak, de mégse meleg bár. – magyarázta a lány.
- A meleg bárok durva helyek. – borzongott össze már a gondolattól is Jung. Tuti rossz emlékek.
- És engem mért hoztatok el? - kérdeztem értetlenül Jungot, aki kedvesen rám mosolygott.
- Mert rám írtál, hogy mennyek át, ami azt jelenti egyedül voltál. És tudom, mennyire nem viseled jól az egyedüllétet, ezért hoztunk el. Meg neked úgy is megmutattam volna, mert én fogom berendezni.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá hálásan. Jó tudni, hogy valaki rám is gondol. - És hogy rendezed be?
- Hmm… - gondolkodott el a kis kék törpe, látszott, hogy kattognak a kerekei és már elképzeléseit vetíti le szeme előtt. - Vannak ötleteim, de még visszajövök, lerajzolom a mostani állapotot és majd vázolom a terveim. Neked is megmutatom majd, de először a tulajnak.
- Még jó hogy nekem megmutatod. - dörmögte Hyuna, mire barátom kuncogott egyet. - Taewoon láthatja őket, vagy azt se láthatja, hogy milyen ügyes vagy? - kérdezte kissé szemrehányóan.
- Nyugodtan. - válaszolta szemét forgatva a legkisebb.
- Ki az a Taewoon? - tettem fel kérdésemet a lánynak.
- A párom. De Jung nem akar vele találkozni.
- Nem az, hogy nem akarok vele találkozni. - szólt közbe az említett. - Csak… félek…
- De már mondtam, hogy Taewoon nem olyan, mint az a fasz. - csattant fel ingerülten a lány.
- Elhiszem, de… Mit reagálna, mondjuk, hogy az öcséd egy selejtes, mini buzi? - fakadt ki Jung, amire én is és Hyuna is meglepődtünk, de a lány egyből elmosolyodott és öccse vállára tette kezét nyugtatóan.
- Ettől nem kell félned. Cuki vagy, hasonlítasz rám, úgyhogy biztosan kedvelne. A melegekkel semmi baja, mert az öccse is az.
- Komolyan? - lepődött meg most az öcsike, mire a lány mosolyogva bólintott.
- Szerintem találkozhatnál vele. - szóltam bele én is a beszélgetésbe, mire mind ketten meglepetten rám kapták tekintetüket. - Mármint… Mégis csak a nővéred párja, kicsit bízhatnál a tesód döntésébe, meg az elhangzottak alapján nem lehet veled semmi baja.
- Talán… - egy kis gondolkozás után sóhajtva kezdett bele a beszédbe Jung. - De csak ha előre szólsz, hogy hazahozod! Akkor úgy időzítek, hogy otthon legyek és nem viszem egyik bolondot se haza… Szeretnek nálam dekkolni.
- Persze, ezt magamtól is megtettem volna. - vigyorgott a lány és tesója nyakába ugrott, már amennyire ez lehetséges, hisz majdnem egy magasak. Az ölelésből kibontakozva rám nézett és hálás mosollyal az arcán halkan köszönte meg, hogy segítettem meggyőzni öccsét. - Jin, egyedül lennél otthon, ha hazadobnánk? - kérdezte hirtelen, mire meglepődtem.
- Igen, a szüleim későn érnek haza, vagy nem is jönnek haza reggelig.
- Nem akarsz nálunk aludni? Van hely és nem lennél egyedül. - ajánlatára nagyon meglepődtem.
- Nem lenne gond? - kérdeztem még mindig elkerekedett szemekkel.
- Ugyan, szívesen látunk. Pláne, hogy hivatalosan az Jung lakása, hiszen ő már jó régóta él ott.
- Mióta? - fordultam az említett felé.
- Igazából az HongKi lakása, és amikor még együtt voltunk ott voltam majdnem mindig, hiszen nem szívesen tartózkodtam a szüleimmel egy épületbe. Aztán tizenhat évesen oda is költöztem teljesen. Aztán rám hagyományozta a lakást, mert ő kolis, hétvégén meg a párjánál van. Tudja, hogy nekem nincs hova mennem, így enyém lett a lakás.
- Értem… Ha tényleg nem gond, akkor szívesen elfogadom az ajánlatot. Jung vigyorogva, szinte ugrálva ment oda a kocsihoz és szállt be hátra, én pedig mellé pattantam be a kényelmes ülésre.

Elmentünk a házunkig és én gyorsan befutottam összeszedni a holmijaimat és egy üzenetet azért hagyva a szüleimnek elhagytam a lakást. Junggal csináltunk vacsorát, Hyuna kifaggatott sok dologról, de igazából nem bántam. Hyuna és az öccse hasonlítanak a személyiségükben, annyi, hogy Hyuna sokkal… lazább vagy nem tudom, hogy mondjam. Jung annyira nem engedheti el magát, a múltba történtek vele dolgok, amik miatt nagyon odafigyelve közlekedik és még dolgoznia s kell, hogy fizesse a lakást, a kaját megvegye, a suliba is kell lennie. Az mellékes, hogy sok órát ellóg, de annak nagy része olyan, amin elvileg nem lenne muszáj bent lennie. Vizsgázott belőle, előrehozottan érettségizett, így angolra és japánra nem kell bejárnia, rajzra meg az egyéb művészeti órákra se kell, délutáni elfoglaltságra se, mert igazolt művészeti tevékenységet végez. Azt persze nem tudják, hogy tetovál, abból botrány lenne, így is lehet valaki felnyomta, hogy hol dolgozik és mi hova járunk. Csak reménykedjen az illető, hogy nem tudjuk meg a kilétét, mert akkor Monnal, Jiminnel, Sugával és Jung acélbetétesével találja szembe magát. De eddig nem volt vele semmi balhé, nincs bizonyíték és a helyet se tudják, hogy pontosan hol, szóval még biztonságba van a törpe állása.

Későig beszélgetünk, nagyon kedvelem JungSu nővérét, nagyon jó fej és kedves a maga módján. Kipakoltuk a cuccokat - matrac, ágynemű stb. - és elrendezve a fekhelyemet és egy kisebb vita után, hogy ki aludjon az ágyon. én nyertem és Jung marad a saját ágyikójában. Mindig ő akar a földön aludni, mert én vagyok a vendég, de mindig nyerek és ő marad a seggén a saját ágyában. Egy ideig pufog mindig miatta, de utána lenyugszik.

NammJoon's pow

- Öcsi! El fogsz késni! - kiabált be szobámba nővérem, mire azt hittem leesek az ágyról ijedtembe. Enyhe szívrohamom után megnéztem a telefonom. Szerintem azt gondolhattam kell még egy szívroham reggelre. Kemény negyedórám volt beérni a suliba. Mint a villám rohantam ki a fürdőbe, gyorsan felkaptam valami ruhát, ami a kezem ügyébe került és némi pénzt elrakva rohantam is el otthonról. Becsöngetés előtt pár perccel értem oda a sulihoz, majdnem nekimentem az éppen a buszról leszáguldó szerelmemnek és Jungnak.
- Hát ti? - néztem rájuk kérdően.
- Hyuna nem ébresztett minket, a telefonomat pedig a konyhában hagytam. - lihegte Jung a kapuhoz érve.
- Nekem meg felajánlották, hogy aludjak ott. - tette hozzá szintén kapkodva a levegőt Jin.
- Nem akartál egyedül lenni, igaz? - mosolyogtam rá páromra mire félénken bólintott. - Bocsi. . .
- Ugyan, dolgod volt. Nem kötelességed mindig velem lenni. - simított vállamra szelíd mosollyal, mire megráztam fejemet egy halvány mosollyal.
- De igen, mert. . . Tudom, hogy milyen neked, ha egyedül vagy. Amennyit csak tudok, veled akarok lenni, hogy sose érezd magad egyedül. - szavaim halkak voltak, de a címzett tökéletesen hallotta. Arca elpirult, íriszei felragyogtak, boldogan csillogtak nagy kiskutya szemei. Bentről a csengő hangját hallottuk, mire YoonGi is megjelent, és Jungot vállánál átkarolva Jiminnel együtt behúzta a suli felé. Jinnel értetlenül összenéztük, majd egy vállrántás után elindultunk mi is befelé.

Az osztályaink majdnem ugyan ott voltak, így a folyosón elvált a kis csapat. A három legidősebb elment a folyosónk végén lévő termük felé, mi a folyosó elején fordultunk be egy terembe, Kook pedig még a lépcsőnél leszakadt az alsóbb emeleten. Beültünk a megszokott helyünkre, négyen a leghátsó padsorba. Biológia óra volt, ami meg kell, hogy mondjam, annyira szeretek, mint Jung a rózsaszínt, tehát rühellem, mint a fene.

Biosz után tesink volt, ami valamilyen szinten felüdülés, mert addig is kikapcsolhatom az agyam, csak mozognom kell. Külön jó volt, hogy ez az óra a fölöttünk lévő „b”s osztállyal volt, amibe Jin és a többiek is járnak. Az öltözőbe ez helyen pakoltunk le mind heten, oda senki, nem mert pakolni, ahova mi szoktunk. Milyen jó, ha azt hiszik gengszter vagy. Párom jelzett nekem, mielőtt kiment a mosdóba, én pedig követtem a helység felé. Miután megbizonyosodtunk róla, hogy nincs senki ott rajtunk kívül egy gyors csókot váltottunk.
- Hogy ez mért ilyen nehéz… - suttogtam miután elvált tőlem.
- Micsoda? – kérdezte mosolyogva, megsimítva arcom.
- Megállni, hogy ne csináljak semmit. – kuncogtam el magam mondatom végére. – Ma nincs dolgom.
- Akkor átjössz? – lelkesedett fel párom, mire mosolyogva bólintottam.
- Mindenképpen.

A tesit végig szenvedtük. A tanár kitalálta, hogy erősítünk egész órán. Fekvők, felülések meg mindenféle szar erősítés. Az elején még mindenki csinálta a fekvőket és a talajon végzett erősítéseket, amikor a bordásfalon kellett felhúzni magunkat Jung keze megadta a szolgálatot és leesett, így ki kellett ülnie. A bal keze még mindig gyenge. Jin kitartóan csinálta az erősítéseket, a betegsége miatt fontos, hogy fejlessze az izomzatát. YoonGi küzdött a lustasága ellen, mert ha nem csinálta meg a feladatot, akkor pluszbüntetést kapott. Jimin lazán megcsinált mindent, mindig őt mutogatta a tanár, hogy úgy kéne csinálni. Hobi is rendesen csinált mindent, őt is sokszor megdicsérte a tancsi. Tae is hasonlóan küzdött, mint Suga, csak ő nem csak a lustaság miatt. Én magam meg… próbáltam a tőlem telhető legtöbb dolgot megcsinálni, és többé- kevésbé sikerült is.

A szenvedés után egy kellemes óra jött, ami az angol. Szeretem az angolt, jó is vagyok belőle, sokat beszélgetek Jung- hyunggal, ami segít, én korrepetálom a többieket, ha hyung nem ér rá, ami büszkeséggel tölt el. Szeretek nyelvet tanulni, az angol meg kifejezetten a kedvencem. Ezt az egyetlen óra, amin aktív vagyok, mert szinte csak én tudok megszólalni.

A többi óra lényegtelen volt, fizika, kémia meg a többi, aminek szerintem annyi értelme van, hogy vannak tárgyak, amiből meg lehet minket húzni. Utolsó óra után megvártuk a többieket és együtt megindultunk a díszterem felé, ahol már a drámások tettek- vettek.

Suga’s pow

Se kedvem, se hangulatom nem volt, hogy pakolásszak a kis drámásokkal. Mintha hirtelen a csicskásuk lettem volna. Min Sugából majd akkor lesz nyomik csicskása, ha piros hó esik.

Így ehhez tartva magam mentem be a díszterembe a többiekkel és vágtam le magam az egyik székbe a kis drámakört nézve. Egy harmincas, fiatalos tanárnő vezeti a kört, aki már ott tett- vett a színpadon ”munkás” ruhába. A többiek is leültek a székekbe és néztek ki a fejükből. A drámások rémülten néztek ránk, főleg Nam barátomra, akinek akkor igen ijesztő ábrázata volt. Kook durcásan nézett maga elé, mint egy sértődött kisgyerek. Jimin szétfolyt a maknae melletti széken és csak figyelte a színpadon ide- oda futkosó diákokat. Jin Taeval beszélgetett, míg Hobi Nammal csevegett és szitkozódtak az egész szarság miatt. Jung látszólag valamin nagyon gondolkozott, így inkább nem zavartam. Egy idő után a durcás nyuszika elkezdett panaszkodni Jiminnek, aki csak bólogatott.

Tíz perc ücsörgés után sóhajtva felállt legalacsonyabb tagunk és a tanárnő felé indult. Pár szót váltott a nővel, majd meghajolva elindult az egyik éppen dobozokkal szerencsétlenkedő csoport felé. Az egyik srác majd megszakadt a doboztól, amit tartott, Jung odament, kivette kezéből azt, s miután meg tudta hova kell vinnie, erőfeszítés nélkül elsétált vele. A kis nyomik elkerekedett szemekkel nézték, de nem csak azért, mert elbírta azt a kis dobozkát, hanem mert egyáltalán segített. Miután visszatért, megérdeklődte a többi doboz sorsát és azokat is elkezdte pakolászni.

Mi is meglepetten néztük, de én nem csak azért néztem elkerekedett szemekkel. Jung… Minden nap hosszú pólót és hosszú combig érő bebújós bő pulcsit visel. De pont aznap vette fel a legszexibb hatású szűk fekete farmerjét, ami a legjobban kiemelte tökéletesen kerekedő fenekét, markolni való vékony, de mégis izmos lábait. A vádlijai… kézilabdás így szép izmos lábai vannak. És kivételesen nem volt feneket takaró póló rajta, a meleg miatt pulcsijától is megszabadult. Itt a tél és ilyenkor a suli egy szauna. Egy rövid ujjú fekete póló volt rajta, ami enyhén feszült lapos, de mégis izmos mellkasán, a rövid ujj miatt jól látszottak tetkókkal díszített fehér karjai, amin izmai megfeszültek mikor felemelt valamit. Nyelnem kellett, ahogy végignéztem rajta. Mellettem valaki kuncogott, de nem foglalkoztam vele, amíg meg nem bökött könyökével.
- Na, mi van? Tetszik, amit látsz? – Vigyorgott Namjoon. Nem volt annyi lélekjelenlétem, hogy elküldjem a picsába, úgyhogy csak bólintottam, tekintettemet le se véve a pakoló kékségről. Nam csak kiröhögött. De nem sokáig, csak addig vihogott rajtam, amíg a törpének segítsége nem érkezett, ami lekötötte Nam figyelmét és ő is hasonló ”transzba” esett, mint én. Könyökömmel meglöktem karját vigyorogva.
- Na, mi van tesó? Tetszik a látvány? – Mon csak nyelt egyet válaszként, ugyanis szerelme épp egy dobozért hajolt le szűk sötétszürke farmerjében.

Egy idő után a legkisebbek is társultak hyungjaikhoz és segítettek a padok, deszkák és egyéb dolgok elrendezésében, mi meg csak ültünk Monnal és bámultunk. De én egyből felébredtem, amikor Taeval beszélgetett a kékség és igen csajos beállásokat meg stílust produkáltak, amin a többiek csak röhögtek. A végén a két ”színészkedő” srác is elröhögte magát, majd a fiatalabbik rácsapott törpe hyungja formás fenekére, a sértett az ütésre nagyot ugrott és ijedten félgömbjeire tette védekezően. Na, itt pattant el bennem valami. Az volt az a pont, ahol már nem bírtam csak ülni és nézni. Másfél évbe telet, hogy eddig a pontig eljutottam.

Felálltam székemről és oda trappoltam barátaimhoz és az éppen felém néző Jung csuklóját megragadva, a meglepett fiút magammal húzva meg se álltam a raktárig.
- YoonGi, mi ez így hirtelen? Hova viszel? – kérdezte értetlenül a srác, amikor is behúztam a félhomályba burkolózó helységbe, mögötte becsuktam az ajtót, a kulcsot elfordítva a zárba meggátoltam, hogy bárki is megzavarjon minket. Az ajtóhoz préseltem vékony alakját, kezeimmel feje mellett támaszkodtam és sötét szemeibe vájtam tekintetem. Fekete szemei értetlenül és zavartan csillogtak. Tekintetem akaratlanul is ajkaira vándorolt, amik meglepetten elnyíltak, ahogy száján vette a levegőt ajkai kiszáradtak, majd megnyalta őket.
- Szörnyű vagy! – leheltem szájára. Először lágyan érintettem össze ajkainkat, s ezzel nagyon megleptem a fiút. Elkezdtem akaratosabban ízlelni párnáit, amire már felébredt sokkjából és ugyanolyan hévvel viszonozta cselekedetem. Csókjának íze egyszerűen elbódított, ajkai mozgása megbabonázott. Karjait nyakam köré fonta és úgy húzott közelebb magához, ezzel elérve, hogy testünk szinte teljesen egymáshoz simult, éreztem a testéből áradó forróságot. Levegőhiány miatt elváltunk, így volt lehetősége reagálni csókunk előtti megnyilvánulásomra.
- Miért vagyok szörnyű? – húzta sunyi mosolyra száját. – Ha így reagálsz rám és ilyeneket csinálsz, nem lehetek olyan borzalmas. – sóhajtottam egyet mondatára és hasonló mosolyra húztam számat.
- Kiakasztasz. Pont pakoláskor kellett a legszűkebb gatyád és legfeszülősebb pólód felvenni? – költői kérdésem hallatán elkezdett kuncogni és hideg ujjait hajamba vezetve húzott közelebb magához.
- Nem volt más, siettünk. Ha tudom, hogy így reagálsz, akkor nem csak véletlenül veszem ezeket fel. – ajkai édes, kaján mosolyra húzódtak és egy vad csókcsatát kezdeményezett. Gyengén megharaptam alsó ajkát, mire fájdalmától –vagy inkább meglepettségétől – ajkai elnyíltak, nyelvemet átvezettem szájába, ezzel tesztelve nyelvjátékát, és atya ég! Az, ahogy mozgatta izmát, egyszerűen hihetetlen. Abban a pillanatban, ahogy elfogatta táncfelhívásom, ő vette át az irányítást csókunkban. Ujjaival sötét tincseimet markolászta, ezzel próbára téve hajhagymáim erősségét. Kezeimet levezettem oldalán egészen le formás félgömbjeire és beléjük markoltam, amit egy halk nyögéssel díjazott. Feljebb toltam az ajtónak nyomva, hogy egy magas legyen velem, mire reflexből átölelte derekamat lábaival. Ölemet övéhez nyomtam, ezzel összenyomva már éledező ékességeinket. Cselekedetemre mind a ketten csókunkba nyögtünk.
- Srácok, azt a dobozt ide hozzátok! – hallottuk meg a beszűrődő pakolás hangjait.
- Ne- Nhem itt kéneh… - lihegte Jung, mikor elszakadtam mámorító párnácskáitól. Csak bólintottam egyet egyetértésem kifejezésére. – Kibírod, amíg ah lakásomhoz érünk? – kicsit elgondolkoztam ajánlatán. Elég közel lakott a sulihoz, busz pedig tízpercenként ment arra. Végül erre is rábólintottam, de nem engedtem vissza földre és ő se mozdult, csak nézett engem, és én is őt. Azok a vágytól csillogó vad fekete szemek, kipirosodott édes ajkai, amik enyhén elnyíltak, szemébe lógó kék tincsei, hófehér bőre… Egyszerűen gyönyörű volt. – Akkor indulnunk kéne… - suttogta szemét lesütve, halvány mosolyra húzva vékony párnáit. Lábait lefejtettem rólam, én visszaengedtem addig, hogy saját lábára is álljon. Fenekéről kezeimet derekára vezettem, míg az ő karjai még mindig nyakamat melegítették, hideg ujjaival tarkómat masszírozta. Aztán újabb hangos társalgás szűrődött be kintről, szinte egyszerre engedtük el egymást. Bal kezemmel elfordítottam a zárban pihenő kulcsot, majd ajtót nyitottam a törpének.

Lehajtott fejjel sietett a pulóveréhez, amit fel is kapott és azt combközépig lehúzva dobta oda nekem is pulcsim. Odament a tanárnőhöz, valami kifogást adott elő neki, a nő mosolyogva beszélt vele, majd gondolom elköszöntek, mert a fiú jött is vissza a cuccaiért. Kabátját felvéve és táskáját felkapva fordult felém, miközben én is gyorsan felvettem cuccaim és vele együtt hagytam el sietve – már amennyire helyzetem engedte – a dísztermet és az egész intézményt is. A buszmegálló majdnem a suli előtt van, és nem tudom, hogy lehetett akkora mázlink, hogy amint odaértünk a megfelelő busz állt meg előttünk. Felpattantunk a nyugdíjasokkal tömött buszra és elmentünk a busz túlsó végére, ahol a forgó és az előttünk lévő ülések eltakartak minket. A törpe ült be az ablakhoz én meg mellé. A nénik kicsit megnéztek minket. Jött az ötlet, hogy borítsuk má’ ki a nénikéket. De nem csak nekem, mert Junghoz fordulva az ő szeméből is ezt olvastam ki. Kuncogva bólintottam, mikor megbizonyosodtam róla, legalább egy néni minket néz, odahajoltam a törpéhez és édes ajkaira tapasztottam párnáimat. Lágyan becézgettem párnácskáit, kezemmel belemarkoltam gyengéden combjába, míg ő ügyes kis kezeit vállamra vezette. Viszonylag hamar elváltunk egymástól és egyből a nénik felé néztünk, mind minket nézett, volt, aki szörnyülködve, néhányan pedig teljesen ledöbbenve. Mindketten elvigyorodtunk és az út további részében nem műveltünk semmit, csak az útra koncentráltunk, végig combját markoltam jobb kezemmel, arca végig piros volt és még véletlenül se nézett rám.

Megnyomtam a jelzőt a megfelelő helyen és még mielőtt leszálltunk volna odaintettünk és vigyorogtunk a nyugdíjas vén szatyroknak, majd leugrottunk a buszról célba véve a megfelelő épületet, ahol fél perccel később már a kapukóddal szenvedtünk. A liftbe beszállva türtőztettem magam és nem tepertem le a kis kabinban. A legfelső emeletre érve kipattantunk a liftből, a lakás ajtaja nyitva volt, így Jung engem előre engedve lépett be és csukta is be az ajtót, aminek neki is nyomtam, amint velem szembe fordult és kívánatos cseresznyeszínű párnáira martam olyan hevesen, hogy még magamat is megleptem. Nagy hévvel válaszolt cselekedetemre, karjait egyből nyakam köré fonta.
- Jung? – hallottam meg egy női hangot, mire rögtön szétugrottunk és én is a hang forrása felé fordultam. A törpe a homlokára csapott.
- Baszki, elfelejtettem!
- Mit? – néztem rá értetlenül, de annál értetlenebbül csak a csinos, Junggal egy magas lányra néztem.
- Arról, hogy átjöttek noona barátnői.
- Pedig direkt szóltam. – csóválta meg a fejét, ezek szerint Hyuna. Visszalépett a nappaliba, mire Junggal összenéztünk.
- Itt az alkalom! Futás! – sietett be a szobájába én pedig utána. Ajtót becsukta mögöttem és hátát a falapnak vetve lehajtotta fejét. – Bocsi, elfelejtettem, hogy öt csaj is tartózkodik a lakásban. Még nem szoktam meg, hogy újra Hyunával élek… - a szavak csak úgy ömlöttek szájából, magyarázkodott a semmi miatt. Mosolyogva léptem elé, kezeimet derekára csúsztattam, mire végre felkapta fejét és megakadt a magyarázat áradat. Gyengéd puszit leheltem ajkaira, jelezve, hogy semmi baj.
- Gondolom a hangulatod most elcsesződött. - kuncogta a srác sötét szemeimbe nézve.
- Hát, ami azt illeti… - Szemeimmel lepillantottam, majd vissza a szemeibe, arcán látszott, hogy vette a lapot, mert huncut mosoly jelent meg párnáin, szemei pedig egyből felcsillantak, mint egy rossz gyereké, aki éppen valami csínyre készül. Kicsit megijesztett, de nagyon tetszett az a nézés. Lejjebb húzott, hogy újra megízlelhessem édes párnáit és elvarázsolódhassak csodálatos nyelvjátékától, miközben egyik kezét elvette nyakamról és mellkasomon végighúzva azt nadrágomig. Egy pillanat alatt gombolta ki farmerom és szinte kínzó lassúsággal húzta le a cipzárt miközben lassan tolt az ágy felé. Lábam nekiütközött az ágynak, lehuppantam a kényelmes matracra,Jung pedig szemből combjaimra ült. Elváltam ajkaitól, amin egyből kaján mosoly jelent meg. Kezeimet derekán pihentettem, míg ő egyik kezével nyakamba kapaszkodott a másikkal pedig valamire készült. Ügyesebbik kezecskéjének hideg, ügyes ujjaival végigsimított rajtam a boxeron keresztül. Cselekedete egy halk sóhajt csalt ki belőlem. A vékony anyagon keresztül masszírozta egyre jobban éledező tagomat, ezzel elérve, hogy egyre sűrűbb és hangosabb sóhajtások hagyják el torkom. Nyakamról ügyetlenebbik kezével levándorolt fenekemhez és belecsípett, ezzel jelezve, hogy egy picit emelkedjek fel. Hang nélküli kérését teljesítettem, mire nadrágomat lerángatta rólam, ő pedig az ágyra térdelve tartotta magát. . .

Nadrágommal együtt szabadított meg az akkor már kínzóan szűk alsómtól, de azt ne kérdezze senki, hogy csinálta, mert én se értem. Pont annyira érdekel, hogy csinálta, mint hogy mi lesz az AOT új évadába, sőt még jobban is. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, amikor a kínzó textília eltűnt férfiasságom körül és végre kicsit fellélegeztem. Ölembe ülő kisördög immár fedetlen nemességem köré fonta hideg ujjait, amit csak egy sóhajjal díjaztam. Aztán amikor elkezdte mozgatni a kis fürge ujjait. Sóhajaim lassan halk nyögésekkel keveredtek, ahogy Jung péniszemen húzogatta a bőrt. Fejemet hátrahajtva élveztem munkáját, ami elképesztő volt. Hiába voltam már nővel és csináltak nekem hasonlót, ilyen hangokat és ilyen élvezetet eddig senki nem váltott ki belőlem. Élvezetem okozója nyakamhoz hajolt és odacsókolt, amitől kirázott a hideg. Végig csókolt nyakamon, végig állam vonalán majd csókjaival ajkaimhoz indult, amiket elérve elkezdett lágyan becézgetni. Próbáltam után kapni ahányszor csak összeérintette ajkainkat, amikor sikerült vadul martam azokra és rögtön átengedtem izmom az övé mellé és szenvedélyes táncra hívtam, amire vevő is volt. Keze közbe nem állt meg, sőt gyorsított a tempón, hüvelykujja makkomon körzött, amivel az őrületbe kergetett. Levegő után kapva váltam el tőle, sóhajaim és nyögéseim egyre hevesebben törtek ki belőlem, alhasam megremegett, ahogy éreztem, hogy majdnem a csúcson vagyok. Izmaim megfeszültek, fejemet vállára hajtottam, ahogy kezébe élveztem egy nyögés kíséretében.

Egyenlőtlenül vettem a levegőt, próbáltam lenyugtatni testemet, amibe segített Jung édes, de mégis férfias illata. Derekánál átöleltem a még mindig ölembe ülő fiút, aki egyik kezével fejemet felemelte magához és lágyan megcsókolt. Lassan lemászott rólam, amikor már két lábbal állt a földön elvált ajkaimtól.
- Hova mész?- kérdeztem értetlenül.
- A mosdóba. Ezek után fura is lenne, ha nem kéne. - gyors csókot nyomott párnáimra és mosolyogva nézett rám. - Szedd össze magad, amíg nem vagyok itt. - vállamon végigsimított majd kislisszolt a szobából. Felszenvedtem ruháimat és hanyatt vágtam magam az ágyon. Nem is tudom mennyi ideig feküdtem ott, de nem lehetett olyan rövid ideig, mert arra eszméltem, hogy Jung fölém mászik édes mosollyal az arcán.
- Ennyire K.O. vagy?- csipkelődött a törpe mire arcon fújtam, amire nevetve reagált. Csábos mosollyal közelebb hajolt, szinte összeértek ajkaink és úgy suttogta el kérdését. - Ennyire jó lennék?- övéhez hasonló mosoly kúszott arcomra és derekát átölelve húztam közelebb magamhoz.
- Ha tudnád mennyire!- mondatom után övéhez nyomtam ajkaim. Időnk se volt elmélyíteni a csókot, mert kopogtak az ajtón
- Gondolom végeztetek, úgyhogy gyertek má' ki!- hallatszott be egy erős női hang.
- Megyünk noona!- kiabált ki Jung, majd felkelt az ágyról engem felhúzva, gyorsan végignézett rajtam és egy bólintás után kézen fogva kihúzott magával a nappaliba. Az ajtó előtt kicsit habozott, de végül kezemet nem engedte el, ujjainkat össze is kulcsolta és nagy levegőt véve lépett be velem együtt a nappaliba.
- Jung- shiiiiiiii!- visította egy lány, amint ránk emelte tekintetét. Mikor meglátott engem értetlenül nézett négy csaj is ránk, Hyuna elégedetten mosolygott. - És ki ez a helyes srác?- felém bökött egyik ujjával, mire Jung kicsit megfeszült, meg is szorította ujjaim.
- Hát… ömm… ő… - szegény egy normális szót se tudott kimondani. Nyugtatóan megszorítottam kezét és mellé léptem.
- Min YoonGi vagyok, Jung barátja.