6.fejezet

JungSu's pow

- Óvatosan! Minek hozol ennyi cuccot? - szóltam az éppen csomagokkal megpakolt YoonGi után. Az ajtót már kinyitottam neki és előre engedte, minél előbb megszabadulhasson a rekeszektől.
- Hogy előbb végezzünk itt. Pihenni is akarok. - tette le a cuccokat az előszobában. Felegyenesedett és körbenézett.

Még behoztuk a maradék cuccot és amikor mindent lepakoltunk lerúgtuk cipőinket és körbevezettem a házban. Egy emeletes kis vidéki ház volt. Egy kisebb rönk ház volt. A fa melegsége áradt végig a lakásba, kellemes érzés volt ott tartózkodni. A berendezés modern, az ablakok elég nagyok, a konyha jól felszerelt és kényelmesen elfér ott akár négy ember is. Egy "O" alakú konyha van a házba, középen egy pulttal, ahol található a mosogató és a főzőlap. Egy nagy nappali van a földszinten, egy fürdőszoba és két hálószoba. Az emeleten is volt egy kisebb nappali szerű kiülős rész, két hálószoba és egy fürdőszoba. Egy kis hűtő volt a "nappaliba" az emeleten, ahova rögtön betettük a söröket, ahogy alulra is azokat pakoltuk. A nagy hűtőbe is pakoltunk egy csomó piát. Eskü, ha valaki meglátta volna, azt hinné, hogy alkoholisták vagyunk. Nem vagyunk mi azok, csak buli lesz. Megadjuk a módját az ünneplésnek.
- Nem semmi ez a ház! - szólat meg a konyhába lépve Suga.
- Pedig csak egy kis faház. - mosolyogtam felé. A fene essen belé, mért neki kellett velem jönnie! Ez egy kínzás! Ketten ebbe a meghitt kis faházba, egyszerűen megőrülök! Ezek a gondolatok futkostak a fejemben végig. Eskü úgy éreztem magam, mint egy tini lány az animékbe, amikor senpai mellette áll. Szörnyű volt. Mármint... nagyon jó volt, de szörnyen szenvedtem belül, hogy ne csináljak semmi meg gondolalant.

YoonGi végig segített a takarításba, a pakolásba, még a sütésbe is segített, amibe tudott, ami igen csak meglepett. Ő, aki a lustaságáról híres egész nap ott volt és a kezem alá dolgozott, hogy hamarabb végezzek. Tök hamar végeztünk, hogy négy kéz dolgozott a házba. Késő délután ültünk le a kanapéra mind ketten. Karját a kanapé háttámlájára tette és fejét hátravetette. Én elfeküdtem és lábaimat az övéire raktam, fejemet pedig a kanapé karfájára. Mivel nem túl nagy a kanapé a fenekem az ő combjához nyomódott, combom a bal combján volt, lábfejem pedig lelógott a kanapéról. Mert nem ám a nagy kanapéra feküdtem, hanem a kisebbre. Egyik karomat lelógattam a földre, a másik a mellkasomon pihent. Jobb kezével megpaskolta a lábszáramat és rám nézett szeme sarkából.
- A feleséged imádni fog! - mondta mosolyogva. - Főzni, sütni, takarítani is tudsz.
- Nekem nem lesz olyanom! - mondtam nevetve.
- Na, mert? - kérdezte értetlenül, de kicsi mosoly is húzódott ott az arcán. Sóhajtottam egyet és erőt vettem magamon. Úgy gondoltam, már megérdemli, hogy tudjon róla.
- Emlékszel, hogy mondtam, hogy pont én nem fogok ítélkezni, ha Hobi vagy Nam rámozdul a szerelmére holnap. - komolyodtam el.
- Igen. Mi ez a komolyság? - kérdezte már ő is komolyan.
- Hát tudod… - kezdtem bele és fel akartam tornászni magam ülő helyzetbe, de lábaimat kezével ott tartotta és az előtte még háttámlán pihenő kezével mellkasomat nyomta vissza, hogy véletlenül se tudjak elmozdulni a jelenlegi pozíciómból. – Nem tudom mennyire volt neked fura, hogy HongKit Angyalomnak hívtam, hiszen hiába vagyunk nagyon jóba, csak Kookot szoktam max becézni, mert ő a legkisebb, de akkor se így.
- Fura volt az tuti. Amikor csak a telefonba hallottam, azt hittem a barátnőd. Aztán, ahogy megöleltétek egymást arról is azt gondoltam, hogy van köztetek valami.
- Most már nincs. – mondtam ki halkan ezt a mondatot. Hirtelen meglepetten felém kapta a tekintetét.
- Most már?
- Hát, úgy két éve már nem bizonyos okok miatt. – mondtam lehunyt szemekkel. Nem akartam látni az arcát.
- Azt akarod mondani, hogy ti jártatok HongKival? – kérdezte hangjába nem kevés meglepettséggel.
- Igen… Úgy négy évig. – pár per csönd telepedett ránk, de akkor se engedett felkelni, jobb kezével kicsit jobban megszorította lábamat. Félve kinyitottam jobb szememet (ha már csak arra látok) és ránéztem a szemhéjam alól. Arcán látszott, hogy gondolkodik és emészti a dolgokat.
- Akkor te…
- Nem feltétlen vagyok meleg, ha ezt akartad kérdezni. Tudod, hogy voltam csajokkal azóta, hogy nem Angyalommal vagyok és azért meg szoktam őket nézni. De egyszerűen idegesítenek, nem bírom őket hosszútávon elviselni. Az meg megint más dolog, hogy nem befolyásolhatod, kibe szeretsz bele, nem igaz? – hagyták el a mondatok a számat és közbe kicsit zavarba jöttem, mert pont félig rajta fekszem, akit most szeretek és ezt se én akartam, egyszer csak megtörtént. Ki gondolná, hogy a szerelem tényleg ilyen spontán dolog.
- Ezt én is tudom… Tapasztaltam… - mondta halkan. Ha nem közvetlen mellettem lett volna, nem is hallottam volna, mit mond.
- És én erről mért nem tudtam?! Mesélj! Ki a szerencsés? – pattantam fel nem törődve a mellkasomra nehezedő karokkal, amik próbáltak lent tartani. A hirtelen lendülettől viszont szinte lefejeltem szegényt. Így viszont tök kényelmetlen volt ülni, mert tartani kellett magam, kapaszkodni meg max YoonGi nyakába tudtam volna. Azt meg nem, mert hiába van iszonyat nagy önuralmam, lehet nem tudtam volna megállni, hogy ne tegyek semmit. Viszont észrevette, hogy így nekem kényelmetlen és egy pillanat hezitálás és egy kis arc pír kíséretébe a fenekem alá nyúlt és arrébb tett, rá a lábára, hogy hátsó felem foglaljon helyet bal combján. Értetlenül néztem rá, szerintem nem kicsit vörös fejjel, ő pedig elfordította tőlem a fejét, de azért látszott, hogy az ő hófehér arca se a megszokott fehér színben pompázott, hanem vöröses árnyalatot vett fel, de csak halványan, YoonGi nem az elpirulásról felismerhető, hogy zavarba van.
- Bocs, csak látta a fejeden, hogy valami nem jó.
- Semmi baj. Na, tessék válaszolni! Ki a szerencsés?
- Mért érdekel az téged? – húzta egy ravasz mosolyra a száját.
- Mert az egyik legjobb barátom vagy! És mert elárultam neked valamit, amit csak Jin és Nam tud, senki más. – pöcköltem meg orrát játékosan, miközben nyomatékosítottam a tényt, hogy tényleg csak ők hárman tudnak róla.
- Inni fogunk holnap, nem is… Vedelni fogunk holnap, úgyis megtudod. – komolyodott el egy kicsit, de aztán megeresztet egy vigyort, mert meglátta durcás arcomat.
- Nyem igasszág… - mondtam durcásan, mire jól kinevetett. Viszont annyiba hagytam a dolgot, mert nagyon álmos voltam. Alig tudtam aludni az elmúlt napokba, ez a helyzet meg annyira kényelmes volt, hogy nagyon rám tört az álmosság. Egy nagy ásítás hagyta el a számat, szemeim pedig szinte ólomsúlyúak voltak.

YoonGi bal keze a derekamnál tartott, a jobb pedig a lábamon pihent. Jobbra dőltem, neki a mellkasának, fejemet pedig nyakhajlatába döntöttem. Már félig aludtam. Jobb kezét elvette lábamról és már meg akartam mozdulni, hogy leszállok, de hirtelen a combom alá nyúlt és felemelt, mint egy hercegnőt. Elindult velem fel az emeletre és bevitt az egyik szobába. Minden szobába egy francia ágy van. Letett az egyik oldalára és betakart. Tőlem egy kicsit messzebb befeküdt ő is, de úgy húsz centivel arrébb. Ránéztem ép szememmel és láttam, hogy hátán fekszik és telefonját nyomkodja. Erőt vettem magamon és odamásztam hozzá, de ő mind ezt nem érzékelte. Karja alatt odabújtam és mellkasára tettem a fejem. Annyira meglepte a tettem, hogy a telefon kiesett a kezéből és nem sokkal a fejem mellett érkezett a mellkasára. Átöleltem derekánál és mellkasába fúrtam a fejemet. Ha nem lettem volna olyan álmos és fáradt, tuti nem tettem volna ilyet, de így az önuralmam kicsit gyengébb volt, mint éber állapotomba. Amikor felébredt a sokkból egyik kezével átkarolta a derekamat a másikkal pedig a fejemet simogatta. Olyan megnyugtató volt, hogy szinte rögtön el is nyomott az álom.

YoonGi’s pow

Nagyba NamJoonnal beszélgettem, hogy mikor jönnek másnap és hogy mit is csináltunk ma, hogy Jung az ölembe majdnem elaludt, Nam csak nevetett. Nagy tárgyalásban voltunk, éppen HongKis dologról beszéltünk, amikor Jung kék tincseivel díszített feje a mellkasomra nehezedett. Annyira megijedtem, hogy a telefonom a mellkasomra csapódott. Hát még, amikor át is ölelt és egyet nyammogott is elalvás előtt. Iszonyatosan aranyos volt. Bal kezemmel átöleltem óvatosan, jobbal pedig kék tincseivel játszottam. Nem sokkal később el is aludt. Remek… Írtam Namnak, le is fotóztam a szitut. Egy idő után lábait is rám tette és azzal is ölelt magához. Kész, én onnét nem tudtam volna elmenni sehogy. Nem kaptam választ Namtól egy ideig, aztán egyszer csak megcsörrent a Messengerem. Még jó, hogy le volt némítva, különben a törpe felriadt volna.
- Mi van? – szóltam bele halkan.
- Tesó, ez komoly? Nem csak szereztetted a képet? – kérdezte hangjába meglepettséggel.
- Hogy szerkesztettem volna?! Várj! Pillanat. – benyomtam a kamerát, hogy megmutathassam, hogy tényleg ölelő párna lettem.
- Úúú tesó, de jó már! – mondta ámuldozva Nam.
- Ja, nagyon… - dörzsöltem meg orrnyergem miután kinyomtam a kamerát.
- Mi a bajod már megint? – kérdezte unott hangon.
- Itt ölelget engem, nemesebbik része pont nekem nyomódik, itt nyammog, én meg félek, hogy az én önuralmam nem elég, hogy így kibírjam. – dörzsöltem meg szemeim, bele se akartam gondolni, mi történhetne, ha nem lenne jó az önkontrollom.
- De tudod, hogy ő nem ítélkezne, pláne, hogy tudsz már HongKiról is. – mondta haverom a vonal túloldalán.
- Az lehet, de azt is tudom, hogy nem meleg ettől függetlenül, ahogy mi sem, csak…egy fiú jön be mindegyikőnknek. – sóhajt hallottam a vonal túloldaláról.
- Jól van… Inkább hagylak, fel ne ébreszd!
- Oksa. Na, csá! – köszöntem el és ki is nyomtam a telefont. Letettem az éjjeli szekrényre és az eddig telefon tartó kezemmel ránk terítettem valahogy egy takarót és Jung derekán pihentettem azt. Viszont egy idő után engem is elnyomott az álom. Olyan megnyugtató volt a jelenléte, meg persze próbáltam nem gondolni semmire, mert annak igen kellemetlen következményei is lehettek volna.

NamJoon’s pow

- Jin hyung! Siess! – szóltam fel hyungomnak az emeletre. Vasárnap volt és készültünk, hogy odaérjünk a megbeszélt dolgok szerint Jungékhoz.
- Megyek! – trappolt le mosolyogva az emeletről egy sporttáskával. Kint Hobi és a többiek vártak Hoseok szüleitől elkért kocsival. Hobi vezetett. Elköszöntünk Jin szüleitől és beültünk a kocsiba. – Hova megyünk? – kérdezte izgatottan Jin.
- Majd megtudod hyung! – mosolygott rá Tae.
- De ez így annyira nem jó! – hisztizett a legidősebb. – Szeretem a meglepetéseket, de ez már nagyon…arrg! – jól kinevettük ezt a megnyilvánulását.

Odafele úton végig tippelgetett meg nyaggatott minket, hogy mégis mit tervezünk, de mindegyikőnk csak nevetve válaszolta, hogy ”Majd meglátod, hyung!”. Végül beletörődött. Amikor odaértünk kiszálltam gyorsan és a szülinaposnak ajtót nyitva indultunk meg a ház felé. Előre engedtem és előkerült a két jómadár is mosolyogva. Ebédidőre érkeztünk, pontosabban ebédre mentünk, de már négy óra múlott, így Jung vezetésével bementünk az étkezőbe, ahol már szépen meg volt terítve. Jinhez méltóan mindenhol Marios dolgok voltak. A kis szalvétatartók, a szalvéták, a poharak, minden Marios volt. Mint egy nyolc éves kisgyerek, úgy csodálta meg a dolgokat. Ő ült az asztalfőhöz, mellé én ültem meg Jung. Mellettem Hoseok, aki mellett Tae mellette pedig Kook. Jung mellett YoonGi, akinek a másik oldalán Jimin foglalt helyet. Jung kihozta az ebédet, aminek isteni illata volt. Mindegyikőnknek szedett, először persze az ünnepeltnek.
- Hyung, ez nagyon finom! – szólalt meg Kook, miután megkóstolta.
- Örülök! – mosolygott rá a szakács. Jinre nézett, akinek a szemei elkerekedtek, mintha meglepődött volna. – Valami baj van hyung? – kérdezte aggódva a kékhajú.
- É-Érzem az ízét… Érzem az ízét! – mondta meglepetten a végére szinte ujjongva. – Érzem az ízét!
- Úr Isten hyung! – pattant fel a helyéről Jung és Jin egyszerre és Jin szinte a kisebb nyakába ugrott.
- Érzem a főzted ízét!  - Jin szemébe könnyek gyűltek örömébe.
- És milyen? – ölelte szorosabban hyungunkat a törpe.
- Nagyon finom! Az egyik legfinomabb, amit életembe ettem!

Mindenki megörült, hogy Jin érezte az ízeit az ebédnek. Mind vigyorogtunk, Tae és Kook szinte ugrált. Az ebéd elfogyasztása után Jung egyszer csak eltűnt valahol a lakásban, Suga sötétséget teremtett a szobába. Nem sokkal később egy 18as gyertyával díszített tortával tért vissza Jung. Jin meghatódottan nézett végig rajtunk. Majd Jung gyönyörű hangja felcsendült, mi pedig vele együtt énekeltük, a jól ismert szülinapi dalt. Jin meghatódottan fújta el a gyertyát, kívánságát még véletlenül se árulva el. A gyertyák elaludtak, mi pedig ujjongtunk és újra világosságot teremtve a helységbe visszaültünk az asztalhoz és a Marios tortát elosztva eszegettünk. A torta is valami iszonyatosan finom lett. Pezsgőt bontottunk és mind koccintottunk az ünnepelttel, majd elővettük ajándékainkat. Kookietól kapott egy Mario plüsst, mondván, hogy ez még nincs a gyűjteményébe és legyen mivel aludnia. Hobitól egy kötényt kapott, aminek az elején is egy Mario figura volt. Jimin és Tae vicces kedvükben voltak és összebeszéltek. Jimin vett egy kis koronát Tae pedig egy jogart, mondván, hogy Jin a mi hercegnőnk. Még jó, hogy Jin az ilyeneken, ha jó kedve van, nem sértődik meg. Sugától a legújabb Mario játékot kapta. Mind tudjuk, hogy nem nagyon szokott játszani, de Marioval akár órákon keresztül is elvan. Jung meg az mellett, hogy sütött-főzött és a helyet biztosította egy olyan kulcstartót adott Jinnek, ami mágnesesen összerakható az övével. A kulcstartó egybe egy Mario és egy Luigi volt kézen fogva, köztük egy „Best Friends” felirat. Tőlem nem kapott nagydolgot, mert előlem mindenki elkapkodta a jó ötleteket, így csak a kedvenc csokiját tudtam beszerezni, de annak is nagyon örült, ami jól esett.

Pár órával később

- Meghoztam őket! – jelent meg Jimin a kezébe több rekesz sörrel.
- Te aztán bevásároltál! – néztem Jungra vigyorogva.
- Ugyaaan, ez csak egy kevéske. Nem én voltam, Angyalom mondta, hogy adjuk meg a módját és helyette is igyunk, mert vizsgaidőszakra készülve nincs ideje.
- Bírom az Angyalod! – huppant le a kanapéra YoonGi is vigyorogva. Közbe Jimin mindenkinek a kezébe nyomott egy üveget, mind kinyitottuk és koccintottunk.

Harmadik fél szemszöge

Az első megbontott sör után már nem volt megállás. A rekeszek tartalma az elején még lassan, de ahogy egyre jobban belelendültek, úgy fogytak egyre gyorsabban a teli üvegek. Sztorizgattak, röhögtek és minden hülyeséget összebeszéltek.

Hirtelen a nagy röhögéstől V a földre esett és ott folytatta a röhögést a földön fetrengve.
- Kicsi a rakás! – kiáltotta el magát Jimin és már rá is ugrott szegény földön hempergő Taere. Erre az ünnepelt is rájuk ugrott. A többiek csak nézték őket a fejüket fogva.
- Szálljatok le! Visszajön a kaja! Szálljatok már le! – kiabált nevetve Taehyung. – Tudjátok milyen rohadt nehezek vagytok?! Jin hyung, nem kéne ennyit enni! – próbált szabadulni a legalsó.
- Most le dagadtoztál?! – akadta ki a szülinapos és ha lehet még jobban rá nehezedett a kupacra.
- Neee hyung, én nem mondtam semmit! – nyavalygott Jimin nevetve.

~¤~

- Gyerekek! Nem akarunk kimenni? – kiáltotta el magát Namjoon.
- Mennyünk! – kiabálták a legkisebbek, akiket kicsit jobban megütött már az alkohol, mert alig álltak rendesen a lábukon, de egymást támogatva elindultak kifelé.
- Moniii! – szólalt meg a születésnapos. Fejére a fiataloktól kapott koronát feltette és kezébe a jogarral szólt Namnak.
- Mit óhaj Hercegnőm? – hajolt meg enyhén Namjoon a legidősebb előtt.
- Vigyél ki! – adta ki a parancsot ”őfelsége”.
- Igenis! – ment oda hozzá Nam és karjaiba véve kivitte az udvarra. A két ugyanakkor született szájkaratéjjos már kint volt egymást oltogatták egyfolytában. Jung még illuminált állapotába se feledte el, amit YoonGi mondott.
- Mond már el! – nyavalygott a kékhajú.
- Nem! Megmondtam, hogy nem! – vitatkozott vele Suga.
- De hisz aszontad, ha iszunk úgyis megtudom! – nyafogott tovább az alacsonyabb srác.
- Akkor még nem ittam eleget. – dörmögött a faggatás áldozata és a háta mögött lévő vodkásüvegért nyúlt és meghúzta azt.
- Én is kérek! – mászott oda mellé a másik és amint a másik elemelte szájától az üveget kivette annak kezéből és ő is húzott a tartalmából.
- Emberek, itt van egy lejtő! – kiabált Jimin, miközben röhögött.
- Mi van a végén? – kérdezte az éppen odaérkező Jin hercegnő és Moni herceg.
- Mit tom’ én?! – röhögött még mindig Jimin. Valakin így jön ki az alkohol, hogy mindene röhög. Csoda, hogy menni még tud.
- Nézzük meg! – ugrált Kook, de nem kellett volna, mert így is alig állt a lábán, így kicsit elterült a füvön és jól kiröhögte magát. Majd lassan elkezdett legörögni a lejtőn. – Viiiiii! – visította közbe, mint egy kis dedós.
- Én iiiiiisz! – ment utána V hasonló technikával.
- Gyerekek, csak óvatosan! Nem tudni mi van ott. – szólt oda hercegnő anyuci.
- Én nem mennék oda! – kiabált oda hozzájuk Jung a ház lépcsőjéről. – Vaddisznyók is lehetnek ott.
- MICSODAAA?! – ijedtek meg a lefelé görgők és amilyen gyorsan csak tudtak négykézláb visszamásztak a domb tetejére.
- Vicc vót’! – szólt oda Jung, majd visszatért YoonGi faggatásához, akinek agya egyre jobban eltompult az alkohol miatt. Jung végül feladta és egy sóhaj kísérletében felállt a lépcsőről és elindult megnézni Hobit, aki a teraszon ücsörgött és nézte a dombon ácsorgókat. – Mi az Hobi? – ült le mellé érdeklődve.
- Tae megint Kookieval lóg! Összekarolnak meg minden! – nyafogott nem kicsit féltékenyen Hoseok. Ő a féltékeny és hisztis részegek közé tartozott, aki másnap nem nagyon fog emlékezni a dolgokra.
- Nyugi tesó, nincs semmi kettő gyagyás között. – mondta Jung és haverja vállára tette kezét. Jung az, aki kicsit hangosabb lesz és többet röhög, mint általában, és kicsit nehezebbek a lábai a piától, de simán képes futni is és mindenre emlékszik másnap. Ő az, aki illuminált barátait támogatja és lelkizik velük, ha kell.
- De nézd már! Az a kis ribanc! És közbe mindig ide néz! Mintha húzná az agyam! Ha így folytatja járni se fog a napokba! – sziszegte Hobi Taet nézve, aki tényleg sokszor rá nézett csábos mosolyt küldve társa felé. Tae részegen igen felbátorodik és nem fél kacérkodni Hoseoknak. Mindig ezt csinálják, ha isznak, de egyik se emlékszik másnap semmire, így minden megy tovább úgy, ahogy előtte. Amikor viszont Tae meglátta Hoseok mellett ülni Jungot elindult feléjük kicsit bizonytalan léptekkel. Jung rögtön elment onnan. Tae végül odament Hobihoz, kinek lábait kinyújtotta(eddig fel voltak húzva) majd ráült és átkarolta Hobi nyakát.
- Mit beszélgettél Jung hyunggal? – kérdezte kíváncsian csábos mosollyal az arcán.
- Hogy milyen egy kis ribanc vagy! – vigyorgott Hoseok és rámarkolt Tae formás fenekére. – Egyfolytában Kook körül legyeskedsz, de közbe én kellek, mi? – vigyorgott Hoseok közelebb hajolva a fiatalabbhoz, aki széles mosolyra húzta a száját.
- Hmm, talán igen.
- Talán? Szóval nem vallod be? – vigyorgott még jobban Hobi és olyan közel hajolt a fiatalabb ajkaihoz, hogy már csak milliméterek választották el őket.
- Minek, ha úgyis tudod, hogy így van? – hajolt rá az idősebb ajkaira Tae és egy vad csókba hívta a másikat.

YoonGi a lépcsőn ücsörgött, legjobb barátja, az üveg vodka társaságába és próbálta megkeresni a maradék józan eszét valahol a lépcső alatt, de nem találta sehol. Csak reménykedett, hogy Jung nem megy vissza mellé egy kis ideig, mert akkor csúnya vége lesz…

Jimin végül felkaparta a fördön fetrengő Kookot és mind a ketten röhögve összekaroltak és inkább visszamentek a házba, még mielőtt legurultak volna a dombról. Így ott hagyták hercegnőt és újonnan szerzett hercegét. Jin Nam nyakába karolva kapaszkodott és a fiatalabb arcát fürkészte, aki a csillagokat nézte.
- Namjoon… - szólította meg halkan a fiatalabbat. Elhatározott magába valamit, aminek a következményeivel nem számolt. Annyival letudta, hogy úgyse fog majd rá emlékezni a fiatalabb.
- Hm? – fordult hyungja felé Moni és Jin nagy barna csillogó szemeivel találta szembe magát. Egyből zavarba jött az idősebb közelségétől, viszont azt nem tántorította el a saját zavara, nem hogy a fiatalabbé. Lágyan összeérintette dús ajkait a fiatalabb édes kívánatos párnáihoz, akinek szemei tányér nagyságúra nyíltak. Nem tartott túl sokáig a csók, de nem is túl rövid ideig.
- Szeretlek. – lehelte Namjoon telt ajkaira Jin ezt a csodás szót. A fiatalabb szíve nagyot dobban a szó hallatán, hirtelen nem is fogta fel, mit is hallott elhangzani az idősebb szájából. SeokJin észre vette, a kis hitetlenkedést a másik szemébe, akinek fejébe közbe olyan gondolatok cikáztak, hogy megártott neki az alkohol és már hallucinál is kiszemeltje szerelmi vallomásáról. Az idősebb elmosolyodott a kisebb reakcióján és, hogy nyomatékosítsa a kimondott tényt újra összeérintette ajkaikat, most már viszont Nam viszonozta is a csókot és még véletlenül se akartak elakadni egymástól.

 - Jung, hol találunk egy szobát? Kicsit kiütötte magát. – szólította meg a kékhajút Jimin és Jungkook felé bökött fejével.
- A konyha mellett is van egy szinte rögtön. – mutatott az említett helység felé JungSu, Jimin köszönetként biccentett egyet és elindult a maknaeval a ház felé. Valahogy felvonszolta a bejárat előtti lépcsőn, ahol még mindig Suga ücsörgött. Bevitte a szobába a legkisebbet és lerakta az ágyra. El akart menni egy plédért a nappaliba, majdnem eltanyált egy sörösüvegen, de megtartotta egyensúlyát, és egy plédet felmarkolva ment vissza a kisebbhez, aki addigra már el is aludt. Valahogyan betakarta a kisebbet és egy ideig nézte annak cuki alvó nyuszi pofiját.

Suga még mindig ott ült a lépcsőn. Sikerült megtalálni elvesztett eszét, ami ugyan nem józan, de megvolt. Részegen szokása elgondolkozni az élet nagy dolgain. Mellette persze egymás után kortyolgatta a jó kis vodkáját. Annyira gondolataiba merült, amik éppen kiszemeltje körül forogtak, észre se vette, hogy elmélkedésének tárgya helyet foglalt mellette a lépcsőn. Akkor eszmélt csak fel, amikor kivette kezéből a félig üres vodkás üveget és jól meghúzta.
- Megint kezdődik. – mondta a jövevény egy sóhaj kíséretébe.
- V és Hope? – kérdezte Suga kíváncsian, mire a másik mosolyogva bólintott. –Egyszer fel kéne venni, mit is művelnek, ha be vannak baszva.
- Minek? Egyszer pia nélkül is megteszik majd ezeket. – vigyorodott el Jung és beleivott az üveg tartalmába. Tekintetével a dombot fürkészte és elégedett mosoly terült el rajta. YoonGi is odaemelte tekintetét és ő is elmosolyodott. – Végre!
- Na, Naméknak összejött. – motyogta halkan Suga és Jung kérdőn nézett rá. - Semmi, nem fontos. Még kint ücsörögtek egy jó ideig és már a sokadik üvegsört és már a második üveg vodkát fogyasztották. Későre járt, a ”királyi pár” is bement a házba, mert Hercegnő nagyon elálmosodott.
- Lassan mi is menjünk be! – mondta nyújtózkodva Jung és megpróbált felállni, de nem igazán jött neki össze.
- Mi a baj? – kérdezte YoonGi, aki már a lépcsőn állt. Sugának meg Namjoonnak van a leg stabilabb állása részegen.
- A lábaim beadták a szolgálatot. – nevetett zavartan Jung. Suga egy sóhaj kíséretébe felkapta az alacsony srácot és karjaiba véve elindult vele befelé. Jung karjait YoonGi nyaka köré font, úgy kapaszkodott.
- Még mindig tudni akarod? – kérdezte a ”szállító”. – Hogy ki jön be nekem.
- Ahaa! Most már eleget ittál hozzá? – kérdezte mosolyogva a kék hajú.
- Igazából nem az kellett hozzá. Csak látnom kellett Namot és Jint ott a dombon. – halványan elmosolyodott a karjában tartott fiú értetlen arckifejezésén. Válasz helyett csak ráhajolt a kisebb halvány vékony ajkaira. Gyengéden ízlelgette a puha párnácskákat amik egy idő után megmozdultak és viszonozták a kényeztetést. Gyengéden ízlelgették egymást, csak a lépcsőhöz érve hagyták abba, hogy fel tudjanak menni. Amikor beértek a szobába Suga letette az ágyra karjába pihenő teremtést és fölé mászva még egy lágy csókot lopott a másiktól és mellé feküdt az ágyon. Átölelte a kékhajú fiút, aki hozzá bújt.
- Reggel emlékeztesselek erre? – kérdezte pár perccel később Jung.
- Ha te is úgy szeretnéd, akkor igen.