5.fejezet

Hoseok’s pow

Mint a villám, úgy zuhanyoztam le. Esküszöm, ilyen gyorsan még életembe nem fürödtem le. A víz alatt állva azon kattogtam, amit Tae mesélt. Borzalmas… El se tudtam képzelni és még mindig nem tudom felfogni, hogy ilyeneken kell átélnie egy ilyen csodás embernek. Tae is és a húga is csodás emberek. Szörnyű, hogy ilyeneket kell tapasztalniuk nap, mint nap. Úgy sajnálom, hogy nem tehetek ez ellen semmit… Csak annyit tehetek, ha kell, akkor ide tudnak menekülni az otthoni dolgok elől.

Gyorsan elzártam a zuhanyt, megtörölköztem és felkaptam a pizsamaként szolgáló rövidnadrágomat és a trikómat. Mezítláb léptem ki a fürdőből és a folyósón indultam el a szobám felé. Az ajtó csukva volt, amit halkan nyitottam ki. Nyitva volt az ablakom Tae pedig sehol. Ismerem már annyira, hogy tudjam, ilyenkor kell neki egy kikapcs és ilyenkor szokott a tetőn ücsörögni. Kidugtam a fejem az ablakon és én is kiültem mellé. Térdeimet felhúztam és átöleltem őket, néma csöndbe néztem az ég felé, szemem sarkából pedig TaeTae arcát fürkésztem. Látszott rajta, hogy gondolatba valahol máshol jár, így inkább nem akartam megzavarni azzal, hogy megszólalok. Csöndbe figyeltem és csak hallgattam a néha az utcán elhaladó autókat és élveztem a kellemesen fújdogáló szellőt.
- Köszönöm… - szólalt meg halkan a mellettem ülő és meglepetten odakaptam a fejem.
- Te-Tessék?
- Köszönöm, hogy rád mindig számíthatok! – fordult felé egy kedves, lágy mosollyal az arcán.
- Ugyan, nincs mit! – mosolyogtam rá és átkaroltam vállát. – Bármi van, számíthatsz rám, ahogy a többiekre is.
- Tudom, és ezért nagyon hálás vagyok nektek. – hangjából bágyadtan csengett, de a hála tisztán kivehető volt belőle. Fejét oldalra döntötte, rá a vállamra, ami mosolyt csalt az arcomra. Egy ideig így ücsörögtünk, majd vállán pihenő kezemmel kicsit megdörzsölgettem vállát.
- Lassan mennyünk be, késő van. – mondtam neki mire csak egy hümmögés volt a válasza és mind a ketten visszamásztunk a szobámba.
- Hol fogok aludni? – kérdezte ártatlan nagy szemekkel Tae. Azok a szemek! Azok a nagy barna szemek, amikkel, mint egy kiskutya, úgy tud nézni! Megzabálom!
- Vagy a vendégszobába, vagy itt.
- Itt maradhatnék? – kérdezte meglepetten.
- Ha nem zavar a jelenlétem, akkor igen. – mondtam nevetve.
- Élek a lehetőséggel! Most… Most nem szeretnék egyedül lenni. – mondta lehajtott fejjel. Odamentem hozzá és átöleltem. Szinte bújt a mellkasomba, mintha a karjaim közt érezné magát a legnagyobb biztonságba.
- Gyere, menjünk aludni! – lépkedtem vele az ágyam felé. Mind a ketten befeküdtünk, Tae a mellkasomhoz bújt én pedig óvatosan átkaroltam. Magunkra terítettem a takarót és szabad karomat, amit nem Taen pihentettem a fejem alá tettem és a mellettem fekvő selymes tincseivel játszadoztam. A kisebb kicsit remegett, de kezem alatt valahogy abba maradt. – Nyugi, nem lesz semmi baj. Itt vagyok. – húztam magamhoz szorosabban. – Próbálj meg aludni! – bólintott egyet és még szorosabban bújt hozzám. Pár perc múlva remegése teljesen abba maradt és békésen szuszogott mellettem. Mosolyogva néztem alvó arcát, amikor biztos volt, hogy alszik óvatosan hajába csókoltam. – Jó éjszakát, TaeTae!

NamJoon’s pow

Reggel az ébresztőm fülsüketítő hangjára keltem. Ahhoz se volt energiám, hogy lenyomjam a kis szutykot, így a takarót a fejemre húzva próbáltam védekezni a hangja elől, eredménytelenül. Végül meguntam és lenyomtam. Kimásztam az ágyamból és elindultam a reggeli dolgaimat intézni. Fél óra múlva már felöltözve álltam a konyhába a kávémat csinálva. Ránéztem a naptárra, hogy mégis hányadika van és belém nyílalt a felismerés. Az enyhe, kellemes idő ellenére már november vége felé jártunk, ami azt jelentette, hogy nemsokára SeokJin születésnapja. Azonnal elhatároztam, hogy beszélek Junggal, mert kéne szervezni valamit, elvégre nem akármilyen születés napja lesz hyungomnak, hanem a tizennyolcadik.

Megreggeliztem, elköszöntem az otthoniaktól és elindultam a suli felé. Sietősre vettem lépteim, hogy még Jin előtt beérjek. A kapu előtt már ott ácsorgott Jung a megszokott fekete szakadt farmerjába, fekete bőrdzsekijébe és fekete bakancsába. Zsebre tette bal kezét, jobb kezével telefonját nyomkodta. Amint megláttam begyorsítottam és lihegve álltam meg mellette, egyik kezemmel vállán támaszkodva.
- Mi ez a nagy sietség Nam? – kérdezte meglepetten.
- Hyung, muszáj beszélnünk! – lihegtem még mindig rajta támaszkodva. Rajta jól lehet támaszkodni, mert csak 169 centi magas. Néhány lány ámulva ment el mellettünk és összesúgtak. Tisztába vagyunk vele, hogy kurva jól nézünk ki, úgyhogy már hozzászoktunk, hogy összesúgnak rólunk a kis lánykák. Ha tudnák, hogy nem érdekelnek minket…
- Mi történt? – kérdezte kicsit… nem ijedten, hanem féltően talán.
- Tudod te, hányadika van? – kérdeztem jelentőségteljesen.
- November huszóóóóón… - kezdte el és megnézte telefonján is gyorsan. – hááárom.
- És mi lesz úgy kb tizenegy nap múlva? – kérdeztem még midig igen jelentőségteljes hangen.
- December négy… BASSZUS! – csapott a homlokára.
- Ugye? Nekem is csak reggel esett le…
- Ki kéne találni valamit! Há’ mégis csak tizennyolc lesz!
- Pont erre gondoltam én is.
- Mi lenne, ha suli után átjönnél, meg még valaki, aki szerinted tudna segíteni és kitalálunk valamit. Utána a többieket is beavatjuk, ha megvan a terv. - ahogy ez a mondat elhagyta a száját egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el az én számat.
- Tudtam, hogy ezzel hozzád kell jönnöm hyung. – mosolyogtam rá a nálam másfél fejjel alacsonyabb barátomra.
- Azt viszont rád bízom, ki segítsen még nekünk. – mondta komolyan.
- Szerintem YoonGi, ő tudna segíteni, vagy Hobi. – mondtam egy kis gondolkodás után.
- Felőlem, mind a ketten jöhetnek. Csak akkor szólni kell nekik, de Jin ne hallja.
- Meglesz! – záruk le a témát, mert megjöttek a többiek. Tae és Hoseok együtt jöttek. Biztos megint volt balhé Taehyungéknál… Jungkook mint egy zombi jött oda hozzánk. Mint utólag megtudtam, megint a rémálmai miatt nem tudott aludni. Jimin olyan volt, mint mindig, rajta nem volt semmi szokatlan. Jin álmos mosollyal az arcán jött oda hozzánk, sikerült elaludnia, de azért időbe odaért. YoonGi, szokásához híven pontban a csöngetéskor érkezett meg. A négy legidősebb elment a terme felé, én Taevel és Jiminnel elmentem a sajátunkba, Kook pedig szegény egyedül az elsősök terme felé.

Szünetbe közöltem Hoseokkal és Sugával a dolgot, hogy suli után négyen összeülünk tanácskozni Jungnál. Nem egyszerre, mert az gyanús lehet, így csak YoonGi és Jung mennek együtt, Hobival mi külön megyünk.

Órák után a megbeszélt módon mentünk. Egy részen Jinnel mentem és beszélgettünk, elpanaszolta, hogy milyen hülyék a tanáraink, és hogy az alsóbb éves lányok az agyára mennek, míg én kuncogva hallgattam. Majd valahol el kellett válnunk és én elindultam kerülő úton Jung lakása fele. Felcsöngettem, és amint felengedtek mentem is hívni a liftet. Pár perc múlva már a jól ismert lakás kanapéján ültem. Már elkezdtük és már egy kisebb összetűzés is lett.
- De gondolj má’ bele ember! Csak simán beülni valahova és bebaszni bármikor betudunk, hétköözbe is elszoktunk menni, inni egy sört vagy valamit, nem kell ahhoz szülinap. – szólalt meg YoonGi, ezzel lefújjolva Hobi ötletét, hogy üljünk be valahova.
- De az a lényeg, nem? Jól bebaszunk, megünnepeljük és pipa! – szólt vissza Hobi.
- De milyen má’ hogy egy kocsmába?! Havonta csinálunk ilyet! – szólalt fel megint Mr.Flegma.
- Akkor találj ki te valamit, ne csak fújoljál! – förmedt ré Hoseok.
- Az viszont nem rossz ötlet, hogy mennyünk el valahova, de mi lenne, ha nem városon belül? – szólt közbe halál nyugodtan Jung.
- Parancsolsz? – nézett rá YoonGi értetlenül.
- Mondom, mi lenne, ha városon kívül ünnepelnénk. Ez még meg is oldható, ha az őseim hajlandóak odaadni a nyaralónkat egy hétvégére mondjuk.
- Nektek van olyanotok? – kérdeztem rá értetlenül.
- Ja, de én már nem voltam ott úgy két éve. Nem megyek velük, ha ők mennek. – vonta meg a vállát.
- És pontosan milyen ez a nyaraló? – kérdezte Hobi.
- Egy kis… faház vagy nem is tudom, minek mondjam. Nyolcan simán elférnénk, van udvar, tűzrakó és akármit csinálhatnánk, mert úúúúgy fél kiló méteres körzetbe nincs ház. Úgy üvöltözhetnénk, őrjönghetnénk, ahogy akarunk, csak a házat nem kéne szétbaszni.
- Naaa, ez tök fasza lenne! – lelkesedett fel egy kicsit Hoseok.
- De! – emelte fel mutató ujját Jung. – Csak, ha az őseim megengedik! És oda lehet vinni piát, csinálnék kaját, lenne hol aludni, nem kéne azon stresszelni, hogy részegen ki visz majd haza, meg nyugodtan csinálhattok bármit, mi nem ítélkezünk. – vigyorodott el egy perverz mosolyt küldve felém és Hoseok felé.
- Te nem vagy normális! – nevette el magát Hoseok és én se bírtam ki röhögés nélkül.
- De kom! – nevetett már Jung is. – Pont én nem fogok ítélkezni, tudod jól Nam.
- Tudom, ismerem a sztorit. – mondtam nevetve.
- Milyen sztorit? – kérdezte kíváncsian a másik kettő.
- Majd egyszer elmesélem, de nem most lesz az. – mosolygott rájuk a kékhajú.
- Ú, ez érdekes! – vigyorodott el Hobi. – Részeg sztori?
- Neeem, olyanom nincs… vagyis van, de az megint más. – nevette el magát.
- Na mesélj4 Hallgatlak! – nézett rá Hoseok vigyorogva.
- Nya, a részeg sztori az, hogy tizenkét éves voltam, amikor unokanővéremék töltögettek wisky kólát úgy, hogy egy ujj wisky két ujj kóla. Én is kértem, mondom megkóstolom. Aha… Nekem úgy töltött, hogy három ujj wisky egy ujj kóla. Kicsit megborult az üveg. Én meg húzóra megittam az egészet. Hát, nem kellett volna. Ez után egy kádba ébredtem. Angyalom azóta is ezzel piszkál, hogy ha egyszer nála kellene aludnom egy ivás után, a kádat előkészíti nekem. – mondta nevetve.
- Az kemény! – nevetett Suga. – Korán kezdted az alkoholizálást, nem gondolod?
- Én csak meg akartam kóstolni. Nem én tőtöttem. – röhögött Jung. – Azóta nem iszok wiskyt. A közelembe ne hozza senki azt a löttyöt.

Jól kiröhögtük Jungot, aztán mindenki hozott fel hasonló sztorikat. Végül Jung felhívta a szüleit és megkérdezte a dolgot, akik végül beleegyeztek. Megbeszéltük ki mit hozzon, összeírtuk mik kellenek. Az alkohol beszerzése megint Jungra maradt, aki meg tudja oldani az Angyala segítségével, hisz ő már nagykorú. Megmondta, hogy wiskyt nem vesz. Majd hoz, aki azt akar inni, de ha hoz valaki, az sátorozni fog és a kékhajút ismerve tényleg kirak a lakásból.

Amikor mindent megbeszéltünk elszállingóztunk hazafelé. Hobi ment el először, mert Taet egyedül hagyta otthon és így sietett haza. Mint elmondta, most Tae ott lakik náluk, mert nem akar hazamenni a barom apjához. Én is hazamentem Hoseok után nem sokkal, YoonGi igazából nem tudom, meddig maradt, másnap úgyis kiderül, ha ott aludt Jungnál. Meg az is, ha csináltak valamit.(nyugodtan tessék rosszra gondolni)

Otthon egyből lezuhanyoztam és elmentem a szobámba. Telefonom prüntyögése jelezte, hogy egy rakat üzenetet kaptam, többek közt Jintől is. Esténként szoktunk beszélgetni vele, meg ha olyan kedvem van, akkor egy „ki tudja jobban beoltani a másikat?!” játékot játszunk Sugával. Mindig ő nyer… Vele nem merek játszani „Of Course” játékot… Ellene maximum JungSu tudna kiállni. Azok ketten… szörnyetegek ilyenkor… De jól jön, ha néhány szájkaratéjjos belénk köt. Először nagyon anyáznak meg kötekednek, amíg a kettő március kilencedikei kussol. Amint azok megszólalnak, menekülnek. Néha olyanokat mondanak, hogy attól félek, hogy a befogadó öngyi lesz ezek után.

Másnap rá kellett jönnöm, hogy a tippem nem volt jó, ugyanis Suga otthon töltötte az éjszakát. Pedig már olyan régóta próbálkozom az összehozásukkal… Komolyan ezek ketten kiakasztanak… Régebb óta vannak tisztába az érzéseikkel, mint én a Jin irántiakkal, de egyik se tesz semmit. És mért? Me’ azt mondják, hogy ”De hát, ő tuti hetero”. Ja…

YoonGi megint csengetésre érkezett, Jin viszont elaludt és elkésett, így a többieket is beavattuk a tervbe. Megbeszéltük, hogy Jung és még valaki, aki végül YoonGi lett, elmegy előtte este a házba, hogy mindent elrendezzenek, mi pedig másnap a szülinapossal együtt érkezünk oda.

9 nappal később

JungSu’s pow

December harmadika, szombat. A megbeszélt terv szerint alakult minden. Megvettünk mindent, amit a szüleim házába gyűjtöttünk. Ebbe a rövid időszakba sokat tartózkodtam otthon, aminek húgom nagyon örült, bár én szüleim jelenléte miatt kevésbé tudtam élvezni az ott eltöltött időt. Szombatra bepakoltam a kocsiba és YoonGit összeszedve elindultunk a várostól úgy fél órára lévő házunkhoz. Tényleg csak kikapcsolni jövünk ide. Nincs messze, de mégse otthon van.

Odaérve előreszaladtam a kulcsokkal és utat engedve a már akkor csomagokkal a karjába érkező Sugának én is beléptem a házba. Mindent szépen bepakoltunk és elrendeztünk és késő délutánra teljesen elkészültünk, sütivel és mindennel. Minden készen állt a bulira.