4.fejezet

Taehyung’s pow

- TaeTae! – kiáltott utánam egy ismerős hang, a mikor a szalontól elindultam hazafelé. Kérdően fordultam vissza és Hobi sietett felé. – Köszi, hogy megvártál! – mondta kicsit sértetten.
- Jaj, bocsi! Nem szoktam hozzá, hogy felénk laktok.
- Én se, nyugi. Nagyon fura még. Valamikor reflexből elindulok a régi házunk felé.  – nevette el magát a saját szerencsétlenségén. Én is nevettem rajta, de hirtelen abba is hagytam, ahogy rájöttem, hogy haza felé tartok. Abba a pokolba, amit én otthonnak nevezek. Hobi észrevette azt a fájdalmas kifejezést, ami az arcomra ült. Gyengéden átkarolta a vállamat és úgy kezdett el kedves lágy hangján beszélni hozzám. – Figyelj, TaeTae! Ha olyan van, akkor nyugodtan gyere át, a húgodat is hozhatod, mit bánom én, csak ha megint bajok lesznek, inkább gyertek hozzánk, mint sem, hogy ott kelljen maradnod. Rendben? – ajánlotta fel a nála alvás lehetőségét kedvesen és én egy bólintással válaszoltam.

Ő az első ember, akihez menekülnék, akinek karjai közt keresném a megnyugvást, így biztos lehet benne, hogy ki fogom használni ezt a felajánlást, ha baj lesz. Kedves mosolyt küldött felém, majd karját vállamon pihentetve haladtunk, amíg ahhoz az elágazáshoz nem értünk, ahol neki le kellett fordulnia. Még utólag emlékeztetett, hogy szólnom se kell, csak mennyek, ha balhé van. Mosolyogva megköszöntem, és elköszöntem tőle. Már csak pár ház választott el a pokoltól.

Az ajtó elé érve lassan nyomtam le a kilincset és próbáltam minél halkabban bemenni. Bentről üveg koppanást hallottam… sörös üveg koppant a földön. Kezdődik megint futott át a gondolat az agyamon. Halkan közelítettem meg a kis szobát, ahol húgom ült a sarokban összekuporodva, a földön pedig apám ült… Körülötte több sörös üveg, mind üres. Tekintete ködös, látszik rajta, hogy nem józan. Nem vette észre, hogy közeledek, de testvérem észlelte jöttöm és ijedt szemeit rám emelte. Karjára tévedt szemem, amin ujj nyomok virítottak, aztán kétségbeesett arcára, amin piros folt virított. Agyamat elöntötte a düh, testvérem észlelte és megcsóválta a fejét, hogy ne tegyek semmi meggondolatlant. A másiknak, a szobában kuksoló szörnyetegnek feltűnt, hogy jelzett nekem a lány és rám emelte tekintetét.
- Mégis hol a jó büdös faszba voltál édes fiam? – kérdezte, nyelve majdnem beleakadt a mondatba. Szemével kiszúrta a legújabb mintát a nyakamon és idegesebb lett. – Megint a kis szarházi haverjaiddal lógtál és csináltattál még egy szart magadra?! – üvöltött rám és próbált felkelni. Amikor már viszonylag stabilan állt elindult felém bizonytalan léptekkel. – Mindig azokkal a nyomorékokkal lógsz… Miattuk csinálod ezt, he?! Belevisznek a szarba, he?! Tuti ők is tele vannak ezekkel az ocsmányságokkal… - itt pattant el bennem valami, aminek nem kellett volna.
- Ne merészelj így beszélni a barátaimról! És pláne nem a tetkókról, amikbe az egyik hyungom a szívét-lelkét beletette! – förmedtem rá idegesen apámra, mély hangom tele ridegséggel és undorral az apám iránt. Hogy merészeli leszólni Jung hyung munkáját?! És hogy mer így beszélni a barátaimról?! Ezek a kérdések kavarogtak a fejembe végig.
- Szóval ezeket is az egyik szarházi csinálja! Egyre jobb! Tehetségesebb embert nem találtál, hogy legalább normálisak legyenek, ha már vannak?!
- Ne merj így beszélni Jung hyungról! Nála tehetségesebb ember nincs a világon! – mint a dúvad indultam meg apám felé és előtte megálltam, alig álltam meg, hogy ne emeljek kezet a saját tulajdon apámra. – Ha még egyszer ócsárolni mered, akkor…
- Akkor mi lesz?! – vágott szavamba és elkapta pólóm nyakát és öklét megemelve behúzott nekem egyet. – Tanulj tiszteletet az apád felé!
- Az apám felé, aki egy alkoholista nyomorult, aki a saját gyerekein vezeti le a feszültséget?! Egy ilyen felé mutassak tisztelete?! – vágtam fejéhez a kérdést mérhetetlen undorral a hangomban.
- Te kis görcs! Hogy mered?! – lendítette újra a kezét, amit testvérem gyenge kezei állítottak meg.
- Hagyjátok abba! Ne bántsd őt! – mondta halkan, elhaló hangon, szemébe félelemmel. Félt, a következményektől.
- Te ne avatkozz közbe, megértetted?! – mordult rá a férfi és egy pofont adva már így is piros arcára lökte el a lányt.
- Hogy merészeled, te faszkalap?! – ugrottam apám nyakának. Húgom ijedten nézte, ahogy apámat a földre döntve ráültem mellkasára és elkezdtem ütni. A lány ijedten ölelt át hátulról és megállított egy következő ütés bevitelébe. Hátulról megölelt és felhúzott magával és elhúzott a földön fekvő férfitól.
- Takarodj… - motyogta a férfi. – Takarodj a házamból! – üvöltötte én pedig azzal a lendülettel elmentem a szobámba összeszedtem a cuccaim egy táskába és elindultam felvenni a cipőm. Egy cetlire felírtam Hoseok címét és odaadtam húgomnak, hogyha bármi baj van, jöjjön oda. Megöleltem és megígértettem vele, akármi van, felhív és, ha elfajulnak a dolgok akár az ablakon is kiszökik, csak szabaduljon az alkoholista féregtől.

Szinte bevágtam az ajtót, ahogy kiléptem rajta és táskámat a vállamra helyezve elindultam Hoseok felé. Lefordultam a sarkon, ahol nemrég hyungom is és a házuk felé vettem az irányt. Megálltam a kapu előtt és csöngettem. Egy kis idő után Hobi nyitott ajtót. Amint rám nézett és meglátta a vörösen izzó arcomat aggódva tessékelt be a házba. Lerúgtam a cipőmet, majd karon ragadott és a szobájáig meg le állt. Leültetett az ágyára majd lesietett a konyhába. Egy pohár vízzel tért vissza, amit felém nyújtott és mellém ülve kezdett faggatni, hogy mi történt. Elmesélte neki és szörnyülködve hallgatta végig.
- De ez már nem normális! – dühöngött Hoseok. – És a tesód mért nem jött? Ott maradt azzal a fasszal?! Mégis mit fog vele csinálni az a féreg?! – idegeskedett és az idegtől nem bírt megülni így elkezdett fel-alá mászkálni a szobába.
- Mondtam neki, hogy akármi van, jöjjön ide. De szerintem csak nem fogja bántani. Kicsit kiterült a padlón.
- Legalább jól behúztál neki?
- Amennyire csak tudtam. Olyan jól esett! – mosolyodtam el. Hobi elégedetten elmosolyodott.

A szüleinek mondtuk, hogy otthoni dolgok miatt aludnék náluk, akik aggódva kérdezgették mi is történt. Hoseok szülei olyanok, mint amilyennek kéne, hogy legyenek a szülők. Bennük megbízok, így elmeséltem nekik is. Apukája egyből kiakadt, anyukája meg ijedten hallgatta végig. Egyből a húgom után kérdezősködtek. Majd megmondták ők is, hogy akármi is van, engem szívesen látnak.

A kis beszélgetés után elmentem lezuhanyozni és amíg Hoseok fürdött kiültem a tetőre a csillagokat nézni. Eszembe jutottam Jung hyung szavai, amit részbe nem sikerültek betartani, de a másik részét be szerettem volna tartani.
- Ha ideges vagy, fojtsd vissza, ne tégy semmi meggondolatlant. Vonult el és énekeld ki minden fájdalmad, dühöd. – hát, a ne tégy semmi meggondolatlant része nem lett betartva, de az éneklés igen. A csillagokat nézve kezdtem el énekelni, ami eszembe jutott.

Sajnálom, sajnálom, sajnálom húgom.
Még ha rejtegetem is,
Még ha álcázom is, nem törlődik ki.
Ezért sírj, kérlek töröld meg szemeim.

A fény. A fény.
Kérlek világítsd meg bűneim
Mélyebben, sötéten.

Úgy érzem, haldoklom.
Kérlek, büntess meg!
Kérlek, bocsájtsd meg bűneim!
Kérlek!

YoonGi’s pow

Már akkor, amikor elhatároztam, hogy oda megyek, már akkor hülyeség volt. Mégis mit mondtam volna, mért vagyok ott?! De persze, hirtelen felindulás miatt ezen nem is agyaltam. Akkor kezdtem el kattogni a dolgon, amikor már az ajtó előtt álltam. Mély levegőt vettem és kopogtam az ajtón. Egy kis idő után az ajtó kinyílt és Jung tágra nyílt fekete szemeit láttam magam előtt.
- Szia YoonGi! Mi járatban? – kérdezte meglepetten.
- Hát… I-izé… - na fasza vagy Min YoonGi! Szép volt! Még beszélni se tudsz! Annyira büszke vagyok rád!
- Gyere beljebb! – mondta kedvesen Jung és óvatosan átléptem a küszöböt. Bent egy ismeretlen cipőt vettem észre. A nappali felől lépteket hallottam és nem sokkal később megpillantottam a tulajdonosát is.
- Ú, még egy vendég! Forgalmas napod van! – mosolygott a srác kedvesen.
- Igen, elég mozgalmas. Ti még nem találkoztatok! YoonGi – itt rám nézett majd a srác felé intett. – Ő Lee HongKi, akivel hallottad a telefonos eszmecserémet.
- Az angyal? – kérdeztem egy kis ravasz mosollyal.
- Igen az angyal. – mondta mosolyogva Jung. – HongKi, ő Min YoonGi, az egyik barátom. – mutattam be őket egymásnak. HongKi kedvesen kezet nyújtott nekem
- Nagyon örvendek! Végre találkoztam Jung egyik barátjával! – mondta mosolyogva és kezet fogott velem.
- Örvendek!– így közelről jobban végig mértem ezt az angyalt. Nálam egy kicsivel lehet csak magasabb, szép arca van, a hangja kellemes, a kisugárzása megfogja az embert. Tényleg így kinézetre is, mint egy angyal. Jung beinvitált minket a nappaliba és leültünk a kanapéra. – Amúúúúgy, ti mióta ismeritek egymást? – kérdeztem kíváncsian.

- Úgy nyolc éve, ha jól számolom. – felelte Jung egy kis gondolkodás után, HongKi pedig helyeslően bólintott. – Ja, tizenkettő voltam, amikor találkoztunk, ő pedig tizenöt.
- Három évvel idősebb nálunk? – lepődtem meg, nem kicsit. Az idősebb srác kuncogott egyet a reakciómon.
- Igen, én már egyetemre járok. – mosolygott rám az angyal.
- És mire, ha szabad érdeklődnöm? – kérdeztem meg őszinte kíváncsisággal.
- Színház és dráma szakra járok. – felelte egyszerűen. – Most vagyok másodéves. Ezért nem nagyon van időm, alig találkozok ezzel itt. – bökte oldalba Jungot, aki összerezzent.
- Legalább Minhwannal töltesz időt, ugye? – kérdezte a velem egy napon született barátom.
- Igen, vele azért többet, mint veled. Ha fordítva lenne, kicsit féltékeny lenne, és nem engedne el otthonról. – mondta nevetve.
- Minhwan? – kérdeztem értetlenül.
- A párom. – mondta mosolyogva Angyalka. Kicsit meglepett, hiszen tuti, hogy férfinév volt. – Igen, ő férfi. Látom az arcodon, hogy mire gondoltál. Igen, egy férfi a párom. – mondta mosolyogva. – Zavar? – kérdezte mosolyogva, kicsit kuncogott is.
- N-Nem csak meglepett. Semmi gondom a melegekkel. – amikor kimondta, hogy a párja, megnyugodtam. Ezek szerint, nincs együtt Junggal. Nagyon megnyugodtam.
- Akkor oké, megnyugodtam. – eresztett egy megkönnyebbült sóhajt HongKi és szinte észrevehetetlenül Jung is így tett. Lehet, hogy azért, mert így nem lesz bajom a barátjával, nem tudom, de nem is zavar. Igazából legszívesebben én is megkönnyebbülten felsóhajtottam volna.

Jung nincs együtt egy angyallal! Ez azért egy kicsit megnyugtat.