1.fejezet

JungSu’s pow

- Sikíts,ha fáj! – mondtam vigyorogva az éppen varrásra váró áldozatomnak.
- Persze… - mondta szemét forgatva én meg csak kuncogtam rajta. Mindig ilyen. Hozzá vagyok szokva. Odafigyelve, óvatosan befejeztem jobb karját. Közbe beszélgettünk, panaszkodott az igazgatóra…
- Te mindig megúszod, hogy behívasson az a nyomorék! – dünnyögte.
- Mert király vagyok! – mondtam vigyorogva.
- Ja… téged nem tud elkapni.
- Úgy eltűnök nem is lát soha. De most mért kellett volna bemennem?
- Amiért nekünk is. – erre a válaszára szememet forgatva néztem rá. – Múltkori verekedés, meg hogy megint új tetkóink vannak. Tudják, hogy te csinálod.
- Honnan a bús picsából tudják? – kérdeztem vissza értetlenül.
- Valaki látott minket és ő mondat. Az már más kérdés, hogy ő honnan tudta… Úgyhogy téged is beakartak hívni, hogy mennyi az igaz ebből, mert mi végig falaztunk. – kicsit sokkolt, hogy tudnak róla a suliba, de igazából leszartam.
- Köszönöm… - mondtam egy sóhaj kíséretében. Ő csak biccentett, jelezve, hogy ez alap dolog. Amikor már befejeztem és éppen a fizetést beszéltük volna meg megcsörrent (üvöltött szó szerit) a telefonom. Odagurultam a székemmel érte és amint megláttam a nevet a kijelzőn elmosolyodtam. YoonGi értetlenül nézett rám. Mosolyogva vettem fel a telefont.
- Cukorkaaa! – szólt bele a telefonba a túloldalon lévő személy.
- Szijaa Angyalom! – köszöntem vidáman. YoonGi még mindig értetlenül nézett. Hiszen nem tud róla, hogy lenne valakim. – Mi újság?
- Mikor végzel? Mostanában nem láttalak. – nyavalygott.
- Hat körül végzek. – feleltem mosolyogva.
- Juhéé! - ujjongott, mint egy kisgyerek, akinek megengedik, hogy este megnézze a meséjét a tévében. – Odamegyek eléd!
- Oki! Viszont én még dolgozok, úgyhogy leteszem! – mondtam mosolyogva a telefonba. – Szia!
- Jól van Cukorka! Majd megyek érted! Sziaa~! – bontotta a vonalat beszédpartnerem és mosolyogva helyeztem vissza a telefont az asztalra. Majd visszafordultam YoonGihoz, aki értetlenül nézett rám.
- Angyalom? – kérdezte meglepetten.
- Jaaa, hosszú lenne elmagyarázni.
- Ki volt az? – kérdezte kíváncsian, de valami mást is felfedeztem a hangjába, de nem tudnám megmondani pontosan mi is volt az.
- Egy számomra nagyon fontos személy, akinek sok mindent köszönhetek, ezért Angyalom. Mert egy földre szállt angyal. – feleltem mosolyogva.
- Ahaaa… - hangja kicsit fura volt, ahogy ezt kimondta. Próbáltam figyelmen kívül hagyni és egy kis szünet után témát váltva folytattam.
- Fizetni ugye a főnöknél kell majd, mint megszokhattad. – közöltem az infókat mosolyogva.
- Oksa. Köszi! Küldjem a következő áldozatot?- kérdezte féloldalas mosollyal.
- Aha, lécí! – vigyorogtam gonoszul, ő meg kuncogva ment szólni a kanapén várakozóknak. Kis pihi után megjelent legidősebb barátunk és mosolyogva ült le a megszokott helyére. – Na, Jin! Neked mi lesz? – kérdeztem mosolyogva.
- Beszéltük múltkor azt a virág tetkót a nyakamra, azt lehetne? – kérdezte kicsit zavartan.
- Hát, ha te úgy gondolod, hogy most jó, akkor igen. A mintát már megcsináltam az után, hogy beszéltünk róla. – kezdtem kutakodni a cuccaim közt és előhalásztam a mintát és hyungomnak adtam, hogy megnézhesse. – Milyen?
- Azta… Ez… Iszonyat jó lett Jung! – nézte nagy szemekkel a lapot.
- Akkor csinálhatjuk? – kérdeztem mosolyogva.
- Igen! Te vagy az egyetlen, akire rá merem bízni a tetkókat. – mosolyogott rám.

Miközben dolgoztam beszélgettünk. Jin hyunggal szoktam a legtöbbet a leg vegyesebb témákba beszélgetni. Mindenről tudunk beszélni. Amíg így beszélgettünk elértünk a szerelmi témákhoz. Na, arról tudunk a legtöbbet beszélgetni.
- Megőrjít engem! A stílusa, ahogy nap, mint nap rám mosolyog vagy, ahogy beletúr a hajába. Mindennel megőrjít! – nyavalygott Jin. – De mindig annyi csaj van körülötte… Sose merném neki elmondani…
- Jaj, hyung! Nyugi!
- Szörnyű! Namjoon kikészít! Amikor tesi után kijön az öltözőből és a vizes hajába túr…Ahw! – nyögött fel fájdalmasan. Szegényem már mióta szenved miatta.
- Nyugi hyung! – próbáltam nyugtatgatni.
- Azt ne mond, hogy te nem érzel így, ha YoonGi csinál ilyet?! – kicsit rám förmedt, de csak halkan, nehogy meghallják a kint ücsörgők. Egy kis szüntetet tartottam, mert hirtelen elfutottak a szemem előtt hasonló jelenetek tesi óráról, vagy csak ha megnyalja a száját, mert kiszáradt. Jin rám nézett, látta, hogy elgondolkodtam és szinte egyszerre felsóhajtottunk.

YoonGi’s pow

Angyalom… Ki lehet az, az Angyalom? Ezen kattogott az agyam egész végig. Persze belefolytam a beszélgetésekbe, de végig ezen agyaltam. Nam észre vette, hogy valamin nagyon kattognak a fogaskerekeim, úgyhogy annyira nem erőltetett beszélgetést, amiért hálás vagyok. Tudja, mikor vagyok alkalmas a beszélgetésre és mikor nem. Már lassan mindenki végzett és rajtunk kívül más vendégek is jöttek, meg a többi ott dolgozó is, akikkel jóba vagyunk. Velük is beszélgettünk. Aztán hat óra előtt nem sokkal az utolsó tetkó is elkészült és mindenki összeszedte a dolgait. Jung is összepakolt, mert neki csak hatig van a munkaideje hétközbe. Amint mi elkészültünk elhagytuk az üzletet (persze fizetést követően) és amíg a többiek elindultak haza én elrejtőztem az üzlet közelébe. Meg akartam lesni, mégis ki ez az agyal.

Hat órakor, szinte pontosan egy kis autó állt meg az üzlettel szembe. Egy kis háromajtós Opel Corsa. Egy egész magas, világos barna hosszúkás hajú srác szállt ki belőle. Fekete bőrdzseki volt rajta, ami nem volt összehúzva. Alatta egy sima fekete pólót viselt. Az egyik kezén fehér motoros kesztyű volt, a másikon egy kockás „csuklószorító” vagy minek mondjam. Ugyan ezen a kezén egy fekete és egy fém gyűrű volt. Fekete szűk farmer és fekete tornacipő volt rajta. Mosolyogva ment az üzlet felé, ahonnan éppen kilépett Jung. Amint meglátta kékhajú barátomat egyből elvigyorodott és sietősebbre vette lépteit. Jung, amint meglátta a felé közeledő alakot arca felragyogott. A barna hajú srác először lopva körbenézett majd Jung nyakába ugrott.
- Cukorkaaaa~! – ölelte át szorosan a srácot, aki nevetve ölelte vissza.
- De jó téged látni, HongKi! – mondta Jung mosolyogva. – Mesélj Angyalka, mi újság? – eresztett egy féloldalas mosolyt a srác felé, amikor abbahagyták egymás ölelgetését.
- Semmi különös, már cukor hiányom volt. – mondta és mosolyogva megbökte az arcát. Aranyos volt, az be kell vallanom. A kijelentésére Jung elkezdett kuncogni.

Ő lenne az Angyal? De ki ez? És mi van vele és Junggal?