2.fejezet

NamJoon's pow

Amikor YoonGi helyet cserélt Jinnel és leüt mellém látszott rajta, hogy valamin nagyon agyal. Inkább hagytam, mert ilyenkor jobb, ha hagyjuk nyugodtan gondolkodni. Jin mosolyogva lépett be Jung "területre". Mindig tök jól elbeszélgetnek. A két legjobb barát. Együtt főztek mindig, együtt mentek enni, ha olyan volt, Jin mindig Jungot kérte meg, hogy kísérje el vásárolni, vagy ha

valamilyen ügybe el kellett mennie valahova. Szinte, mint akik összenőttek. Persze, tudom, hogy nincs köztük semmi, hiszen tisztába vagyok azzal,  Jung kit is kedvel. És azt is tudom, hogy kölcsönös, csak mind kettő annyira makacs és büszke, hogy nem kezdeményezne. Meg persze mind ketten félnek, hogy a másik elutasítja. Mindketten úgy gondolják, hogy a másiknak semmi hajlam nincs a saját neme felé. Pedig, ha YoonGi tudná, amit én tudok, meg Jin ... Olyan jó lenne, ha nem csak Jungról, hanem Jinről is tudnám, kit kedvel.

Mellettem Kook és Tae hülyéskedett Hoseokkal. Jimin csak röhögött, mint egy gyogyós. Hoseok ahhoz képest, hogy idősebb, mint én gyogyósabban szokott viselkedni. Persze én is tudok igen hülye lenni, ha olyan a kedvem.

A kicsik minden hülyeséget összebeszéltek. Néha igen perverz dolgok is kijöttek a végére, amin még én is a fejemet fogva röhögtem. Pláne Tae perverz fején. Az komolyan, minden pénzt megér. Sírtam a röhögéstől. Még YoonGi és jót nevetett rajtuk. De amint abbahagyta újra a gondolataiba merült. Nagyon agyalt valamin. Majd este megkérdezem. Este chaten szoktunk „lelkizni” ha olyanunk van vagy csak kibeszélni, hogy a kiszemeltjeink mennyire megőrjítenek minket. Vagy éppen csak basztatjuk egymást szokásunkhoz híven.

Jin egy kicsit hosszabb idő után visszatért köreinkbe és szemem egyből megakadt amúgy is szép nyakán. Egy virág díszelgett a bal oldalán. Még mosolyogva valamit visszaszólt Jungnak, aki elnevette magát majd Hobi ment be Jint felváltani. Jin lehuppant mellém jobb lábát átvetve a ballon és keresztbe tette azokat. Kook rögtön odament hyungjához és mindenféle értelmetlen dologról kezdett el vele fecsegni. Jin nevetése töltötte be hallójárataim és néha észrevehetetlenül beleborzongtam angyalian csengő hangjába. Jung saját kis „műhelyéből” Hobi hangos nevetése hallatszódott ki. Tae kicsit furán figyelt az ajtó felé, de fejét megrázva inkább Kookra és Jiminre koncentrált.

Olyan… fura… A suli gengszterei, akiktől mindenki fosik a suliba amúgy tök kedves, bolondos és mind ezek mellett fülig szerelmes ”kis” kamaszok. De tényleg! Mind szerelmesek vagyunk, féltékenyek vagyunk, és ami még külön igen meglepő! Többen nem lányba! A nők annyira idegesítőek tudnak lenni. Akárhány barátnőm volt, az elején mind kedves és aranyos, aztán a havitól függetlenül is iszonyat hisztis, ha a haverokkal akarok lógni, akik nekem a legfontosabbak, vagy ha csak akármit is csinálok rögtön idegesek. Nem bírom már elviselni őket. Aztán fokozatosan jött a felismerés, hogy SeokJin nekem nem csak egy egyszerű barát, de nem is egy báty, mint a többieknek. Egyre komolyabban kezdtem megijedni magamtól és az érzéseimtől. Egyre jobban próbáltam győzködni magam, hogy csak beképzelem, ez nem lehet szerelem, tuti, hogy nem az, hiszen Jin egy srác. De aztán… Rá kellett jönnöm, hogy, de… Ez szerelem…

- Gyerekek! Csak finoman! Ne lökdösődjetek!  - szólt ránk az ofőnk, amikor leszálltunk a buszról. Osztály kirándulni mentünk egy kis faházas táborba. Igazából az egész suli kijött ide, így - tekintettel arra, hogy a fele suli fél tőlünk- közös szobába kerültünk nyolcan a bandából. Röhögve pakoltunk le a kisházban, foglaltuk be az ágyakat. Jung és YoonGi lefoglalt kettő egymással szembe lévő emeletes ágy felső részét (mármint úgy szembe, hogy ha úgy fordulnak, akkor vagy a fejeik vagy a lábaik egy helyen vannak), a Jung alatt lévőt Jin foglalta le én meg a YoonGi alatt lévő ágyat. A másik négy helyen osztozkodtak a többiek, komoly vita folyt a felső ágyakért, végül a két idősebb befoglalta a felső ágyakat és a kicsik kerültek az alsó fekvőhelyekre.

A helyfoglalás után elvileg meg kellett volna jelennünk valami szarságon, de amikor a tanár ezt közölte velünk finoman a képébe röhögtünk, hogy ugye ezt ő se gondolta komolyan. A helyett, hogy odamentünk volna elmentünk felfedezni az erdőt. Már besötétedett és zseblámpákkal a kezünkben koslattunk a fák között, Hobi ijedten ment Tae és Kook között. YoonGi és Jung mentek legelöl, ők egyáltalán nem féltek. Halál nyugodtak voltak végig. Jin is kicsit feszült volt így jó közel állt hozzám és úgy mentünk végig, hogy vállaink összeértek. Amikor kiértünk egy tisztásra szemünk rögtön az égre szegeződött, ami gyönyörű volt. Mindenhol csillagok ragyogtak végig a fejünk felett és tovább. Egyszerűen káprázatos látvány volt. Mind letelepedtünk a fűbe és úgy néztük az eget és beszélgettünk. Jin figyeltem végig, aki mellettem ülve gyönyörködött a csillagokban. Hatalmas gyönyörű szemeibe tükröződött a csillagok ragyogása. Egyszerűen meseszép volt.
- Nézzétek! Hullócsillag! – kiáltotta el magát izgatottan és ujjait összekulcsolva lehunyta szemét és kívánt valamit. De azt senkinek se mondta el mit. A többiek, köztük én is hasonlóképpen tettek. Sokáig gyönyörködtünk a ritkán látott csillagos égben. Jin ahogy álmosodott a vállamra hajtotta a fejét és közelebb ült hozzám, szinte hozzám bújt. Hirtelen annyira zavarba estem, hogy nem tudtam mit kéne tennem. Hyungom hamar elszundított vállamon, és amikor Jung kiadta a parancsot, hogy ideje indulni annyira nem volt szívem felébreszteni, hogy karomba vettem az alvót és úgy vittem vissza a kisházba. Amikor visszaértünk az egész tábor már néma volt. Mindenki elvonult pihenni. Itt-ott néhány házból nevetés szűrődött ki, de semmi több. Csendbe mentünk be a kisházba, hiszen Kook is már majdnem, hogy állva elaludt, csak a vállán pihenő karok tartották a kis maknaet. Jimin odavezette az ágyához, Kook meg készségesen be is bújt, hyungja pedig betakarta. Hobi annyira álmos volt, hogy nem volt ereje felmászni, így Vvel egy ágyon osztozva aludtak el. A két egy napon született srác még egész éber volt így simán felmásztak a helyükre és még halkan beszélgettek, úgy, hogy alig lehetett hallani. A karjaimba alvó srácot óvatosan betettem az ágyba, fejével a pont tőlem messzebb levő végébe az ágynak. Én is bemásztam ágyamba, már nem volt energiám zuhanyozni, vagy egyáltalán átöltözni, így csak befeküdtem. Már félálomba voltam, amikor a velem szembe alvó alak mocorogni kezdett és pár pillanat múlva a még sötétben is kivehető nagy szemei voltak velem szembe. Látta, hogy ébren vagyok és halványan rám mosolygott, majd fejét párnájára hajtotta és visszaszenderedett.

Amikor a csillagokat néztük, bevallottam magamnak, hogy én bizony odáig vagyok legidősebb tagunkért. Azután a héten kicsit ugyan távolságtartóbb lettem, mert féltem, hogy reagálnék, ha a közelemben van. De azóta tudom, hogy mit érzek és ez csak egyre erősebb lett, ahogy egyre többet beszélgettünk.

Ez a tábor lassan egy éve volt. Azóta tudom, hogy szeretem, de nem lépek semmit, hisz nem mindenki meleg, Jinről meg nem tudom megmondani… Így inkább csak gyönyörködöm benne és élvezem, hogy mellettem van.

JungSu’s pow

Ahogy kiléptem az üzletből egy felém közeledő mosolygós angyalt láttam, ami egyből mosolyt csalt az én arcomra is. Amikor megölelt elfogott a nosztalgia, az illata még mindig annyira megnyugtató. Az én angyalom, aki a Lee HongKi névre hallgat. Egy nagyon kedves, nagyon tehetséges, nálam három évvel idősebb srác. Sok mindent köszönhetek neki, és életem legszebb éveit töltöttem mellette. Minden perc, amit vele öltök egy áldás. Ő egy igazi angyal.
- Már cukor hiányom volt. – ahogy ezt kimondta elnevettem magam. Imádom ezt az embert. Lassan elindultunk a csokija felé, elmeséltem a napomat, ő is mesélt, hogy mi újság vele az egyetemen. A lakásomig vitt, ahol mindketten kiszálltunk és elindultunk felfelé. Ő előre ment és már rutinosan írta be a kapukódot és nyitotta nekem az ajtót. Mosolyogva köszöntem meg és már hívtam is a liftet. Fellifteztünk a legfelső emeletre és ott a kulcsaimat előhalászva nyitottam ajtót magunknak. Bent cipő lerúgást követően a konyha felé vettem az irányt, ahonnan előszedtem HongKi kedvenc italát, ami tök véletlenül volt otthon, mert reggel csináltam magamnak. Bögrébe öntöttem a banános tejet és vittem oda vendégemnek, aki amint felismerte az italt mohón inni kezdte. Kis tejbajusz maradt az arcán, amit nevetve töröltem le ujjammal. Hiába nem volt már köztünk úgy semmi, nehéz megállni az ilyen dolgokat. Már megszokásból csináltam ezt a mozdulatot. Ahogy tejet szája fölül letöröltem ujjamat akarva-akaratlanul is végighúztam ajkain. Amint felismertem mit csináltam zavartan húztam vissza kezem magam mellé.
- Bo-bocsi… - mondtam zavartan.
- Se-semmi baj. A megszokás, mi? – kérdezte vigyorogva és az ő arcán is fel véltem ismerni a zavartság pírját. Enyhén bólintottam és szemébe néztem. Elvesztem azokba a barna szemekbe. Aztán szinte egyszerre ráztuk meg a fejünket. Mindketten tudtuk, hogy ami volt, az már elmúlt, neki már volt valakije és nekem is volt valakim, aki szerettem, de mégis… Valahol mindkettőnkbe ég még a vágy a másik iránt, ha gyengébben is, mint annak idején, de még ott van. Hiszen életünk legszebb évei voltak azok, amiket együtt töltöttünk, mint egy pár…