3.fejezet

Jungkook’s pow

- Kookie!... Kookie ébredj! – hallottam kedves hangot és éreztem meleg, gyengéden ébresztgető kezeket a vállamon. Erőt vettem magamon és kinyitottam szemeim. Az utolsó órát végig aludtam és még a csengő sem ébresztett fel. De legalább Jimin kedves mosolyára és kedves hangjára kelhettem így, ahogy kezével kedvesen simogatta vállam, ezzel is ébresztgetve. – Ébredj, YoonGi tiszta ideg lesz, ha elkésünk. – először nem értettem miről is beszél, de amint megvilágosodtam felpattantam, leellenőriztem, hogy a pénzem meg van, és amint megbizonyosodtam róla, hogy minden megvan Jimint karon ragadtam és loholtam is ki a többiekhez a folyosóra.

Junghoz mentünk, hogy végre megcsinálja az első tetkómat. Már hónapok óta nyaggatom miatta, de még a többi tetováló se volt hajlandó nekem megcsinálni, mert hyung megtiltotta nekik. De végül beadta a derekát, de csak azzal a feltétellel, hogy ő csinálja. Már meg is tervezte a mintát, amit az alkaromra szeretnék és bevallom… Jobb lett, mint elképzeltem. Mintha látta volna, mit szeretnék. Jung nagyon tehetséges, de a betegsége miatt, majdnem elvesztettünk, egy ilyen tehetséges embert.

Jung szklerozis multiplexben szenved. Én ezt nem tudnám elmondani mi is pontosan, de tudom, hogy ez miatt nem lát az egyik szemére és ezért majdnem le is bénult a bal oldala és a bal keze még most se jó. Azt is tudom, hogy hyung rendszeresen gyógyszert is szed rá. Amikor történt a dolog én még nem ide jártam. Csak mesélték nekem mi is volt. Jin hyung nagyon megijedt és iszonyatosan aggódott, YoonGi hyung pedig szinte ki se mozdult a kórházból, amíg Jung bent volt. Utána is segített neki, Jinnel, Nammal és Hoseokkal együtt. Tae és Jimin is még akkor voltak elsőévesek, de ők is már bent voltak a bandában, így ők is támogatták és segítették hyungot, amibe csak tudták.

De most már jobban van, egy ideje nem volt semmi gond, és hála égnek, a jobb keze még tökéletesen működik, és legalább rajzolni tud. Ha az se lenne neki… szerintem nem ezt az embert ismertem volna meg… Így is lemondott a zenélésről, ami nagyon nehéz volt neki, de ha a másik nagy szenvedélyéről, a rajzról is lemondott volna, azt nem bírta volna, még ilyen barátokkal se, mint a többiek. De sikerült talpra állnia és most egy mosolygós és kedves Jungot láthatunk nap, mint nap.

A folyosón már vártak minket a többiek. YoonGi hyung idegesen dobolt a lábával és komor tekintettel nézett ránk, amikor kiléptünk. Szeméből egy ”Végre!” érzés volt kivehető, amikor kiléptünk és betársultunk hozzájuk.
- Kook, hogy nem ébredsz fel a csengőre te szerencsétlen? – kérdezte nevetve Hobi. Zavartan nevettem én is.
- Hát, ha álmos vagyok engem nehéz felébreszteni egy kis csengővel.
- Vesszük észre. – vigyorgott Nam.
- Ne piszkáljátok! Legalább jó az alvókája. – szólt közbe a legidősebb. Mint egy anyuka néha olyan. – Legalább ő tud aludni… - halkult el. Nam fájdalmasan nézett Jinre, mert gondolom sejti, mi miatt nem tud aludni. Kedvesen SeokJin vállára tette kezét és nyugtatóan rá mosolygott, hogy ne gondoljon rá. Jin visszamosolygott egy biccentéssel és Nam kezét visszaengedte a teste mellé.
- Na, indulhatunk emberek? – szólt közbe YoonGi kicsit idegesen.
- Nyugi haver, randid lesz vagy mi? – kérdezte Hobi vigyorogva. A megszólított csak fújtatott egyet és elindult a kijárat felé. – Nehogy má’ megsértődtél? – ment utána Hoseok és a sietni akarónak átkarolta nyakát. – Naaa, ennyire fontos randid lesz? Ki a szerencsés? – vigyorgott Hobi, míg a másik gyorsan kibújta a karja alól és előre sietett. – Ú, szóval titok! Még kíváncsibb lettem! – nevetett Hoseok és inkább hagyta, had mennyen a kis duli-fuli. Nam a fejét csóválta csak, Jin meg inkább nem is foglalkozott azzal a kettővel. Jóba vannak, de ilyenkor az idősebb nem viseli jól még Hobitól se a poénokat vagy a szekálást. Hobi visszafordult felénk, vállat vont és kérdőn nézett ránk.
- Tudod, hogy nem szokott késni, és pont onnét nem akar elkésni. – felelt a ki nem mondott kérdésre Jin. Hobi csak megvonta a vállát, majd elindult ő is és mind utána mentünk.

Jimin’s pow

Amíg vártunk a szalonba én szétröhögtem a fejemet. Esküszöm Tae és Kook nem százas. Olyan hülyeségeket hordtak össze, hogy én lassan a kanapé előtt a földön fetrengtem. Tae perverz feje meg…a teljes vég. Én ott már sírtam esküszöm. Előregörnyedtem a lábaimra úgy röhögtem, Kook a hátamra dőlve röhögött, Nam a fejét fogta miközben röhögött.

Fotózkodtunk, készültek igen szörnyű és igen jó képek is. Kookal csináltunk egy nagyon jó képet. Megvan az új háttérképem. Mindig egy olyan kép a hátterem, amin ketten vagyunk. Jó nézni, hogy képen együtt vagyunk. Kookie csak bátyókaként…nem is…egy törpe ként tekint rám, aki idősebb ugyan, mint ő de kisebb és gyakran gyerekesebb… Jaa… Nem is tudom ki jött végig ugrálva, hogy ”Meg lesz az első tetkóm!”…És még én vagyok gyerekes… Hagyjuk. Imádom a gyereket, nagyon, de nagyon. De én csak ez haver maradok neki. Semmi jelét nem mutatja, hogy legalább kicsit jobban kedvelne. Taevel van mindig összenőve, meg Hobival, meg ha olyan van Junggal és persze Jin anyucival. Engem szerintem kifejezetten lenéz, és nem csak azért, mert magasabb, mint én.

De mindegy is. Képem van róla és attól még elég jól kijövünk, úgyhogy nekem ez így jó. A tetkója meg nagyon jó lett. Illik hozzá és még jobban néz ki vele. Csak ne legyen a közelembe, ha részeg vagyok, mert annak csúnya vége lesz…

JungSu’s pow

- Na de amúgy mi újság, mesélj! Mi van az egyetemen? – kérdeztem már a kanapén ülve vendégemet.
- Nehéz, de jó. Jó a közösség, csak kevés a szabadidőm, amit Minhwannal vagy veled tölthetek. Vele is alig tudok foglalkozni, hiába vagyunk együtt, veled meg aztán még annyit se. – mondta kicsit szomorkásan. Én is szomorú voltam azért, mert keveset lógtunk együtt, de neki ott az egyetem, nekem meg a munka és a suli. Régebben meg még a zenekar is ott volt.
- Megértem, ha van szabadidőd, azt töltsd a pároddal. – már éppen a szavamba vágott volna, gondolom tiltakozni, hogy velem is akar időt tölteni. – De! Ígérd meg, ha teheted, felhívsz és, ha olyan van, akkor találkozol velem!
- Ezt megígérhetem. – mosolygott rám. – Veled mi újság? Szerelmi életed? – ahogy feltette a kérdést keserűen felvettem.
- Amim nincs, mert én egy tök hetero srácot néztem ki magamnak? – nevettem fel keserűen.
- Honnan veszed?
- Tudom. – a magyarázatomat azonban kopogás zavarta meg. Értetlenül néztem oda. Ki a fene lehet az ilyenkor?